Rosberg: Verstappen jelenleg a második legjobb pilóta

Az F1 egykori világbajnoka podcastjében értékelte a hétvégi futamot, szót ejtve többek között Ricciardo büntetéséről, a világbajnoki esélyekről, és hogy kit tart jelenleg a legjobb versenyzőnek.

Nico Rosberg

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A hétvégi Francia Nagydíjat nem a legizgalmasabbak között fogjuk számon tartani, valószínűleg az utolsó körben Daniel Ricciardo által bemutatott manőverek voltak azok, amikről többet lehet beszélni a futamot követően, többek között azért is, mert az ausztrál kétszer is elhagyta a pályát ezek bemutatásakor, és a rá kiszabott kétszer öt másodperces büntetés ismét a szabályokkal kapcsolatos heves vitát eredményezett.

Még több F1 hír:

Nico Rosberg ilyenkor szokásos podcastjében értékelte a tegnap látottakat, és mint általában, most is határozott véleménye van a dologról. Két hete már a Kanadai Nagydíj sorsát eldöntő esettel kapcsolatban is elmondta, hogy szerinte száz százalékig megérdemelt büntetést kapott Sebastian Vettel, és a mostani esetnél is a versenybírák oldalára állt:

„Ricciardo kétszer is letért a pályáról, egyszer, amikor Norrisszal harcolt, egyszer pedig amikor a következő egyenesben elment Kimi mellett. Tudom, hogy ez egy teljesen idióta téma, és én is utálok erről beszélni, de a szabályok alapján büntetni kellett, mert egyértelműen ki van mondva, hogy nem lehet a pálya elhagyásával előnyt szerezni. Daniel is pontosan tudja, hogy ez szabálytalan.”

2016 Forma-1-es világbajnoka ezután azt is értékelte, kiket tart az idei szezon legjobb pilótáinak, és külön dicsérte a Red Bull tehetségét, Max Verstappent:

„Verstappen eddig tökéletes szezont fut. Szerintem ő Lewis mögött a második legjobb pilóta a mezőnyben. A lehető legtöbbet hozza ki minden egyes alkalommal az autóból, és pontosan annyi pontot szedett eddig össze, amennyit az RB15-össel össze lehet szedni. Ismét bizonyította, milyen remek formában van egyébként a negyedik helyével.”

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Rosberg a világbajnoki címért folyó küzdelemről is beszélt – már amennyiben ezt lehet küzdelemnek nevezni: Hamiltont jelenleg maximum csapattársa, Valtteri Bottas tudná megszorongatni, de az ő hátránya is 36 pont az ötszörös világbajnokkal szemben, mögötte érkezik Sebastian Vettel további 40 ponttal lemaradva:

„Vettelnek most már végérvényesen elszálltak az esélyei a vb-címre, úgyhogy maradt Bottas, de szerintem legbelül mindannyian tudjuk, milyen pokolian nehéz dolga van. Lewisnak van a legnagyobb esélye a világbajnokságra. Ez lenne a hatodik trófeája, és a Mercedes is hatot gyűjtene be, ráadásul sorozatban, ilyet még nem látott ez a sportág.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Elárverezik Lauda legendás Ferrariját, amellyel VB-t nyert
Következő cikk Hivatalos: Paddy Lowe technikai főnök távozik a Williamstől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország