Rosberg úgy támadt Bahreinben, mint egy vaddisznó

megosztás
hozzászólás
Rosberg úgy támadt Bahreinben, mint egy vaddisznó
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. ápr. 19. 6:09

Nico Rosberg a fenti állathoz hasonlította a stílust, amivel csapattársa "életére tört". A mercedeses szerint ideje lenne erre a futamra koncentrálni, magunk mögött hagyni a két héttel ezelőtti eseményeket.

A bahreini párharcról már Hamilton és Rosberg is kifejtette a véleményét, és a továbbiakban a következő feladatra koncentrálnak. A német csapattag rádióforgalmazását bejátszották két hete, amikor azt nehezményezte, szerinte Hamilton átlépte a határt.

"Még mindig kísér ez a dolog, és két héttel a verseny után is folyamatosan erről beszélek az újságíróknak"- mondta a német versenyző a Spiegel Online-nak. "Azt is gondolhatnád, a most következő verseny valójában abszolút nem fontos"- jegyezte meg.

Majd még egyszer elmerült a részletekben. "Hátulról támadtam, mint egy vaddisznó. Ha agresszívebben támadok, akkor még fogósabb a dolog, biztosan ütközünk. Örülök, hogy senki sem hallotta a másik káromkodásomat, olykor teljes erővel kiabálok a sisak alatt"- avatott be Rosberg.

A dolgokat megbeszélték, minden megy tovább a megszokott kerékvágásban. "Ez normális. Mindenki elmondhatja a véleményét, majd teljes erővel koncentrálunk a következő feladatra. Versenyzőként nem szívesen vagyok második. Ez nem okoz örömet. Különösen nem a csapattársad mögött."

Következő Forma-1 cikk
Ricciardo elég gyakran van Vettel előtt - ezzel biztosan nem számolt a német bajnok

Előző cikk

Ricciardo elég gyakran van Vettel előtt - ezzel biztosan nem számolt a német bajnok

Következő cikk

Maldonado motorhiba miatt kihagyja az időmérőt (frissítve)

Maldonado motorhiba miatt kihagyja az időmérőt (frissítve)

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING