Rosberg tudni véli, hogy miért olyan gyors Bottas: „Hamilton karosszériája!”

Valtteri Bottas egyelőre jól járt az autócserével a Mercedesnél – mint ismert, a finn megkapta Hamilton autóját, amivel nagyon erős tempót mutatott fel a Francia Nagydíj pénteki napján. Rosberg szerint egyértelmű a javulás oka: „Hamilton karosszériája miatt lehet!”

Rosberg tudni véli, hogy miért olyan gyors Bottas: „Hamilton karosszériája!”

Valtteri Bottas és Lewis Hamilton a Francia Nagydíj második szabadedzésén közvetlenül a győztes Max Verstappen mögött értek célba, ám egyelőre úgy tűnik, hogy a finn a versenyképesebb a Mercedes pilótái közül, Rosberg pedig azt is tudni véli, hogy ennek mi lehet az oka.

„Egy kicsit meglepődtünk tegnap, mert ez maximálisan a Mercedes pályája” – kezdte az értékelését Nico Rosberg a Sky Sports kommentátoraként. „Még a Mercedes szektoraiban is nagyon erős teljesítményt nyújtott a Red Bull a lila időkkel, ennek eredményeképp pedig úgy gondolom, hogy a kvalifikáció nagyon szoros és érdekes lesz ma.”

„Szokatlan pályáink voltak Monacóban és Azerbajdzsánban, ez sokkal inkább egy normális pálya, szóval igen, ez egy fontos teszt a Red Bull számára, hogy megnézzék, hol is állnak ilyen körülmények között.”

Még több F1 hír:

„De itt ez egy speciális szituáció, mert fennáll a gumik túlmelegedése, különösen az autó elején, szóval ez egy egyedülálló szituációt teremt ebben az értelemben” – tette hozzá az egykori Forma-1-es pilóta, aki 2016-ban ünnepelhetett bajnoki címet. Roberg továbbá azt is elárulta, hogy minek köszönhető Bottas hirtelen végbement formajavulása.

„Lehet, hogy a karosszéria felcseréléséről van szó, mert neki (Bottasnak) adták Lewis karosszériáját erre a hétvégére, szóval lehet, hogy ennek köszönhetően talált rá a formájára” – zárta le az okfejtését a kommentátorként dolgozó német.

Horner: Évek óta nem láttunk ilyet a Mercedestől!

megosztás
hozzászólás
Hamilton arról érdeklődött, miért nem büntették meg a Red Bullt

Előző cikk

Hamilton arról érdeklődött, miért nem büntették meg a Red Bullt

Következő cikk

Wolff üdvözölte a szigorítást: mi végig megfeleltünk a szabályoknak

Wolff üdvözölte a szigorítást: mi végig megfeleltünk a szabályoknak
Hozzászólások betöltése