BRÉKING

Rosberg tudja, hogy idén még 450 pont szerezhető, így messze még a bajnoki címe...

Nico Rosberg az Orosz Nagydíj sajtótájékoztatóján beszélt a bajnoki esélyeiről, amik persze jelen pillanatban tökéletesnek tűnnek, de tisztában van vele, hogy a szezon elég kaotikusan kezdődött, szóval a riválisok biztos visszatérnek - főleg Hamilton!

Häkkinen a héten elmondta, Rosberg már készen áll rá, hogy világbajnok legyen. A német ezt nem olvasta, de persze örömmel vette.

"Jól esik, de ez egy csapatsport. Ott a csapat, a családom, és a menedzsmentem is, akik támogatnak engem. Mindenkinek megvan a maga szerepe ebben."

"Nagyszerű tapasztalat, hogy most több futamgyőzelmet is szereztem, illetve a pole pozícióból indulhattam. Persze ennek köszönhetően jobban állunk a riválisainkhoz képest is."

Akkor most láthatjuk a legjobb Nicot?

"Igen. A legtapasztaltabbat, hiszen az elmúlt két évben részt vettem a bajnoki csatában. Azonban idén csak háromszor nyertem, a tavalyi három győzelem nem számít most."

"Boldog vagyok, és nyilván jól is vezettem eddig, de nem feledkezhetünk meg róla, hogy elég kaotikusan rajtolt az idei szezon, és a többiek is visszatérnek az élre, különösen Lewis."

"A szezon még nagyon hosszú, és alig várom a nagyszerű csatákat a többiekkel. Azonban egyelőre azt hiszem, a szezon egyhetedén vagyunk túl, azaz még 450 pont szerezhető. Hihetetlenül hosszú út áll még előttünk, és a 30 valamennyi pontos előny nem számít sokat."

Rosberg ezután megosztotta véleményét a 2017-es autókról, és a jövőbeni szabályokról is.

"Szerintem nem a jó irányba haladunk a változtatásokkal. Remélem, még egyszer ránéznek a szabályokra. A technikai oldalt meg kellene még vizsgálni. Persze mást nem tehetünk, minthogy a változtatásokat elfogadjuk, és reméljük pozitív meglepetések érnek majd minket. Talán jobban élvezzük majd a vezetést, mint most. A lényeg, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a helyzetből."

Azonban a Mercedes német sztárja nagyra értékeli, hogy az FIA ma már ad a versenyzők véleményére is.

"Sokkal jobban bevonnak minket a szabályalkotásba, megkérdezik a véleményünket. Szerintem tudunk olyan információkkal szolgálni, amik a sport javára válhatnak. Végül ugyanis mi vezetjük az autókat. Az FIA egyértelműen jó irányba megy, hiszen mi imádjuk a sportunkat, és nem csak arra gondolunk számunkra mi lenne a legjobb. Azt is szem előtt tartjuk, a sport mitől lenne izgalmasabb. Elég okosak vagyunk hozzá, hogy a Forma-1 jövőjét is szem előtt tartsuk."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vandoorne szerint sokkoló a különbség a Super Formula és a Forma-1 között
Következő cikk Ricciardo szerint a rajongók meg fogják szeretni a Red Bull „életmentő fejlesztését”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország