Rosberg: Totót leszámítva nincs igazi barátom a Mercedesnél

Nico Rosberg egy nemrég készült interjúban felfedte, hogy ugyan a mai napig tartja a kapcsolatot a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolff-fal, de ettől függetlenül nem igazán vannak más barátai korábbi munkaadójánál.

World Champion Nico Rosberg, Mercedes AMG F1 shakes hands with team mate and race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Rosberg és Lewis Hamilton ádáz küzdelmet vívott egymással a Mercedesnél 2014 és 2016 között. A britnek sikerült világbajnokká válnia az első két idényben, miközben Rosberg 2016-ban visszavágott neki, majd pár nappal később bejelentette visszavonulását.

Hamilton ezzel szemben még 37 évesen, hét világbajnoki címmel a háta mögött is ott van a mezőnyben, és nemsokára vélhetően meg is hosszabbítja együttműködését a csillagosokkal. Most már hat év telt el, mióta a gyerekkori barátokból lett kemény riválisok márkatársak voltak, Rosberg pedig az olasz La Gazzetta dello Sportnak beszélt arról, milyen a viszonya egykori csapatával.

„Hamilton? Ő továbbra is az egyik legjobb, az életkor nem befolyásolja őt. Ő és a Mercedes nagyszerű dolgot értek el azzal, hogy ismét versenyképessé tudtak válni. Szerintem jövőre ők lesznek a Red Bull fő ellenfelei, főleg a szezon második felében.”

Még több F1 hír:

Az egyszeres bajnok ezek után áttért arra, hogy miért nincsenek barátai a Mercedesnél: „Totóval találkozom alkalomadtán. Beszélek vele telefonon. Valójában viszont nincsenek igazi barátaim.”

„Ez amiatt van, mert karrierem legfontosabb szakaszában abban a furcsa helyzetben voltam, hogy az egész csapatnak semlegesnek kellett lennie velem és Lewisszal. Érdekes környezet volt, mert tudtuk, hogy a legfőbb riválisod a garázs másik oldalán van.”

„A csapatszellem megvolt, de nem lehetett túlreagálni semmit, így pedig nehéz volt kapcsolatokat építeni. Verstappennek vélhetően könnyebb dolga van, mert gondolom, hogy a csapaton belül mindenki őt tartja az első számúnak, így pedig a hangulat is oldottabb.”

Hogy erről mit gondolna Sergio Perez, azt nem tudjuk, de Rosberg, aki egyébként újabban tévés szakértőként is dolgozik a Sky-nál és egyéb, német nyelvű csatornáknál, az idei szezonban nem volt jelen a paddockban, mert csak azok léphettek be oda, akik megkapták a koronavírus elleni oltást.

Ez a korlátozás azonban jövőre enyhülni fog, így vélhetően őt is viszontláthatjuk majd néhány versenyen.

Több évre biztosítottá vált a Holland Nagydíj jövője

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff beadta a derekát: Verstappen megérdemelten lett világbajnok 2021-ben
Következő cikk Russellben megvan minden, ami egy világbajnoknak kell - Vettel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország