Rosberg szívesen látná Vettelt az Extreme E-ben

Nico Rosberg örülne annak, ha Sebastian Vettel is csatlakozna valamikor az újonnan indult Extreme E mezőnyéhez, és közben méltatta is honfitársát, mert igyekszik minél inkább környezettudatos lenni.

Sebastian Vettel, Ferrari, talks with Nico Rosberg

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Rosberg saját csapattal indul az új Extreme E-sorozatban, amely az FIA által is jóváhagyott tereprali-bajnokság, ahol teljesen elektromos SUV-ket használnak a világ olyan tájain, amelyeket valamilyen módon komolyan érintett a klímaváltozás.

Rosberg egyike azon három F1-es világbajnoknak, akik szerepet vállalnak a szériában, hiszen Lewis Hamilton és Jenson Button is saját csapattal van jelen, az utóbbi pilóta ráadásul maga is versenyez.

Még több F1 hír:

2016 F1-es világbajnoka most azt szeretné, ha Vettel is csatlakozna hozzájuk. Az Aston Martin versenyzőjének például nemrég sikerült meggyőznie a bahreini szervezőket, hogy a futam előtt a pálya felett elrepülő utasszállító bioüzemanyagot használjon. Emellett a BWT-vel is partneri szerződést kötött, és igyekszik odafigyelni a környezet tisztaságára.

„Talán valahogy sikerül majd idehozni őt. Jó látni, hogy Sebastian is a nyomomban jár a fenntarthatóság problémáját illetően, mert hatalmas rajongótábora van, és emiatt sok emberre tud hatni pozitív módon” – nyilatkozta Rosberg az F1-Insider.com-nak.

„Mindig jó, amikor több sportoló is csatlakozik és foglalkozik a téma előremozdításával.” Hamiltonnal ellentétben az egykori nagy ellenfél nem versenyez másik sorozatban, így akár a saját csapatánál is indulhatna az Extreme E futamain.

 

Neki azonban nincsenek ilyen céljai, mivel nagyon is boldog azzal, hogy csapatfőnök lehet. „Egyáltalán nem hiányzik. Jelenleg nagyon boldog vagyok a vezető szerepben. Sok adrenalinnal is jár. A finanszírozás is komoly kihívás, mivel egy saját istálló működtetése évi többmillióba kerül évente.”

Az F1-ben hosszú évekig Toto Wolff volt a csapatfőnöke, és Rosberg már látja, hogy bizonyos dolgokat ellesett korábbi osztrák felettesétől. „A teszt alatt volt egy fontos szponzorvacsoránk, és azt akartam, hogy a pilóták is legyenek ott.”

„A vacsora alatt aztán arra figyeltem fel, hogy mondtam nekik, hogy most már fáradtak, ezért nyugodtan elmehetnek. Toto is mindig is ezt csinálta velem. Vicces, hogy most én is itt tartok. Ugyanakkor csodás is.”

Bahrein 2022-ben is megrendezné a tesztet és a szezonnyitót

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko elárulta, hogy szerinte miben jobb Hamilton Verstappennél
Következő cikk Mazepin szerint a szurkolók döntenek róla – az orosz Michael Schumacherről is szót ejtett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország