Forma-1 Osztrák Nagydíj

Rosberg szerint Vettel kijelentését a Ferrariról óvatosan kell kezelni

2016 világbajnoka, Nico Rosberg vonakodik Sebastian Vettel pártjára állni a Ferrari és közte a távozása miatt zajló nézeteltérésben, mondván, az ügy részletesebb hátterét senki sem ismerheti.

Nico Rosberg, retired world champion and Sky pundit

Sebastian Vettel ügyében mára sokak számára tiszták a szemben álló oldalak: egyrészt ott van a Ferrari, akik mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül útnak eresztik négyszeres világbajnokukat, másrészt ott van Vettel, akit a csapat kész tények elé állított. Főleg Mattia Binottót éri sok kritika, amiért utólag arról beszélt, hogy közös megegyezéssel történt a dolog.

Nico Rosberg szerint azonban nem ilyen egyszerű a helyzet: „Óvatos lennék azzal, amit Vettel csütörtökön mondott, mert senki sem tudja a hátteret.” – mondta az exvilágbajnok az RTL-nek. – „Egyszerűen nem értem, hogy miért ne kellene a Ferrarinak egy négyszeres világbajnok, aki ma is az egyik legjobb versenyzőjük.”

Még több F1 hír:

Rosberg szerint egyértelműen valami más ok lehet a háttérben, de maga se tudja megmondani, mi. Amit szintén nem tud még senki, hogy Vettel marad-e a Forma-1-ben? Rosberg szerint igen: „Úgy gondolom, maradni fog, még jó pár lehetősége van.”

Addig azonban a németnek még ezt az évet is be kell fejeznie a Ferrarival. Rosberg meg van győződve arról, hogy a búcsú ellenére Vettel mindent megtesz majd, hogy jól teljesítsen és megverje csapattársát, Charles Leclerct: „Jó munkát végzett a Ferrarinál, sajnos bajnok nem tudott lenni, de így is rengeteg sikere volt és ezt egy remek évvel akarja majd megkoronázni.”


Egy újabb videós anyag a 2020-as F1-es szezonra tervezett Ferrariról, ami az SF1000 nevet kapta, készülvén az 1000. startra, mely egy nagyon fontos eseménye lesz az olaszoknak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Red Bull már le is fejleszthette a saját DAS rendszerét a Mercedes után?
Következő cikk Button nem teljesen érti, mi történt Vettel és a Ferrari között: maradhatott volna?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország