Rosberg szerint van esély a „dupla” nagydíjakra

2016 világbajnoka, Nico Rosberg úgy gondolja, hogy elképzelhető, hogy „dupla” nagydíjakat fognak rendezni a Forma-1-ben, hiszen pillanatnyilag mindenki nyitott, és az a cél, hogy a szurkolók kiváló szezont lássanak a nehézségek ellenére.

Rosberg szerint van esély a „dupla” nagydíjakra

Ha el tud kezdődni a Forma-1 2020-as szezonja, akkor minden bizonnyal a Forma-1 történelmének egyik legérdekesebb idényének fogják tartani évtizedek múlva, hiába szerepel már 70 szezon a Forma-1 történelemkönyvében.

A koronavírus-járvány kitörése miatt Ausztráliában nem tudott elkezdődni az idény, és azóta az Ausztrál Nagydíjon kívül további hat versenyt elhalasztottak, Monacót pedig hivatalosan is törölték, így 1954 óta először nem látogat a hercegségbe a száguldó cirkusz mezőnye.

Még több F1 hír:

Az pedig egyelőre bizonytalan, hogy mikor veheti kezdetét a 2020-as szezon. A lehető legoptimistább, de nem túl valószínű forgatókönyv szerint ez már a június 14-i Kanadai Nagydíjon megtörténhet, de jelentős esély van arra, hogy a montreali versenyt is elhalasztják.

A helyzet miatt pedig rengeteg kreatív ötlet ütötte fel a fejét, hogy hogyan lehetne a csúszás ellenére minél több versenyt belezsúfolni a versenynaptárba. Többek között szóba került a nagydíjhétvégék két napba sűrítése, illetve az is, hogy több versenyt rendezzenek meg ugyanazon a pályán.

Silverstone ügyvezető igazgatója nemrégiben elmondta, nyitottak a dupla verseny ötletére, akár úgy is, hogy a második versenyt fordított vonalvezetéssel tartanák.

Még több hír:

Egyelőre nem vetették el a fent említett ötleteket, 2016 világbajnoka, Nico Rosberg pedig azt nyilatkozta a Sky Sportsnak, hogy lát esélyt a „dupla” nagydíjakra.

„Ez egy teljesen más dolog, hiszen a tervekben még egy verseny szerepelt, erre két verseny lenne a hétvégén. Ez mindent megváltoztatna, többek között a motor felhasználási módját is… minden más lenne.”

„Ez egy nagyon-nagyon komplikált helyzet, és biztosan egyhangú döntést kellene hozniuk a csapatoknak egy ilyen nagy változtatáshoz. De ettől függetlenül azt gondolom, hogy bizonyosan van esély erre, mert jelenleg mindenki nyitott, és mindenki kiváló szezont akar biztosítani a szurkolók számára.”


Ilyen lenne visszafelé vezetni egy F1-es autóval Silverstone-ban: videó A következő videóban megnézhetjük, hogyan is festene Silverstone egy fordított nyomvonallal, miután ez a lehetőség is felvetődött a Brit Nagydíj megrendezése kapcsán.

megosztás
hozzászólás
Leclerc megnyerte a virtuális nagydíjat, majd küzd a stream leállításával: videó
Előző cikk

Leclerc megnyerte a virtuális nagydíjat, majd küzd a stream leállításával: videó

Következő cikk

Frusztrálja Vettelt, hogy egyre nehezebbek az autók - 7 év alatt plusz 100 kiló

Frusztrálja Vettelt, hogy egyre nehezebbek az autók - 7 év alatt plusz 100 kiló
Hozzászólások betöltése