Rosberg szerint Bottas idén nagyon felbosszanthatja Hamiltont: fordulhat a kocka?

Nico Rosberg úgy véli, hogy Valtteri Bottas jobb versenyző annál, mint amit tavaly láthattunk tőle a Forma-1-ben és a német világbajnok szerint a finn képes lesz felbosszantani a rekordert.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, and the rest of the drivers stand for the national anthem on the grid

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, and the rest of the drivers stand for the national anthem on the grid

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Mercedes finn versenyzője az évad első felében összességében remek teljesítménnyel rukkolt elő és úgy tűnt, hogy képes lesz harcolni a világbajnoki címért, még Lewis Hamilton csapattársaként is. Néhány versenyen azonban nagyon balszerencsés volt, és fejben teljesen elvesztette a kontrollt, ami által rosszabb és rosszabb produkciókat nyújtott.

Még több F1 hír:

Ennek ellenére Hamilton a legjobb csapattársának nevezte Bottast. Toto Wolff csapatfőnök igyekezett megvédeni a versenyzőjét, aki még a nagy lejtmenet előtt hosszabbíthatta meg a szerződését. Az osztrák szakember azonban hozzátette, 2019-ben Bottasnak erősen növelnie kell a tétet, ha 2020-ban is a Mercedesnél akar versenyezni. Esteban Ocon lehet a legesélyesebb a helyére.

Rosberg, aki gyakorlatilag minden mozzanatát ismeri Hamiltonnak, 2016-ban csapaton belül győzte le a britet és lett világbajnok. Nico a Sky F1 promóciós forgatási napján kitért a Hamilton-Bottas duóra is.

„Valtteri sokkal jobb annál, mint amit mostanában képes volt felmutatni. Egy új szezonnal jó esélye lehet arra, hogy sokkal erősebb pozícióba helyezze magát. Sőt, ahhoz is, hogy nagyon is bosszantsa Lewist.”

„Úgy gondolom, hogy ez lehetséges. Ez mindig attól függ, hogy hogyan veszi kezdetét a szezon. Tavaly sok balszerencséje volt. Ha a szerencse az ő oldalára kerül, és jól kezd, akkor ez egy egészen más helyzet lehet.”

 

Bottas a teljesítményével azonban így is hozzájárult ahhoz, hogy Hamilton és a Mercedes idő előtt legyen bajnok. A szezon során azonban egy alkalommal sem lett bajnok. Rosberg szerint a Forma-1-nek nem arra van szüksége, hogy a Mercedes visszaessen a mezőnyben, hanem, hogy a többiek felzárkózzanak.

Rosberg úgy látja, nem kérdés, hogy az utóbbi időben a Mercedes volt a legjobb csapat, de a rajongókhoz hasonlóan ő is csatákat akar látni a pályán. A Ferrari és Vettel nagyobb kihívást jelentett a németeknek tavaly, ám a felek hibáinak köszönhetően elmaradt a trónfosztás. Az év végére pedig a Red Bull szintén rendszeres fenyegetést tudott jelenteni, ami kulcskérdés lehet a folytatást illetően, főleg a Hondával.

Rosberg imádná, ha Verstappen csapata is beszállnak a játékba a Hondával: „Ez annyira király lenne! Remélem, hogy ez az idei évben már működni fog számukra. A lehetőség adott, mert a szabályok igencsak megváltoztak az autók tekintetében, és mindenkinek a semmiből kellett építkeznie.”

Jenson Button szintén ott volt a Sky eseményén, hiszen a 2009-es bajnok lett a csatorna új F1-es szakértője.

„Lewis mögött fantasztikus évek vannak, de az új szabályokkal ki tudja, hogy mi fog történni 2019-ben. Olyan sok változás van, és pontosan ez az, amire szüksége van a sportnak. Szerintem a következő időszakban három csapat is küzdhet a rajtrács legelején, és remélhetőleg a Red Bull-Honda is ott lesz. Ha így lesz, biztos vagyok benne, hogy lesz néhány fantasztikus harc a szezon során.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton idén a MotoGP-ben tesztelhet?
Következő cikk Az Orosz GP szervezői védelmükbe vették a Liberty Mediát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország