Forma-1 Olasz Nagydíj

Rosberg szerint a Ferrarik elvetették a sulykot az Olasz Nagydíjon

Nico Rosberg szerint Carlos Sainz túllépett egy határt a Forma-1 Olasz Nagydíjának végén, amikor csapattársával, Charles Leclerc-rel csatázott.

Carlos Sainz, Ferrari, Charles Leclerc, Ferrari

Bár sokáig brilliánsan védekezett Max Verstappen és Sergio Perez ellen is, Sainz a végére olyan helyzetbe került, hogy csapattársától, Charles Leclerc-től kellett védenie harmadik helyét. Végül megőrízte a megérdemelt pozíciót, bár nem mindenki ért egyet azzal, hogy a két versenyzőnek így egymásnak kellett esnie.

Leclerc egy ponton csúnyán elfékezte magát az egyes kanyarban, majdnem Sainzot is felöklelve, ami a Ferrari hazai futamán katasztrófa lett volna a csapat számára. Végül a harmadik és negyedik helyen érkeztek célba, ami összességében a legerősebb teljesítményük idén és ha nincsenek a Red Bullok, akkor a futamgyőzelemre is esélyesek lehettek volna.

Nico Rosberg a verseny után elmondta, szerinte a csapatnak kellene az elsőnek lennie, így a két versenyző túl kemény volt egymással a leintés előtt: „Nem igazán tudom, mi van Charles és Carlos között. Kicsit fura. Charles azt mondta, jó meccs volt és majd megy sörözni Carlosszal. Én nem hiszem, komolyan, Carlos néha túllépte a határt” – mondta a Skynak.

Akárhogy is, végül mindkét Ferrari-versenyző büszke lehet arra, amit Monzában bemutatott, ami pedig a keménységüket illeti, Fred Vasseur csapatfőnök utólag elárulta, ő maga döntött úgy, hogy hagyja küzdeni a Leclerc-t és Sainzot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sargeant ismét ütközött, elismerte, hogy ő hibázott
Következő cikk "Rossz hírt" erősített meg a McLarennek a monzai teljesítmény

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország