Rosberg sejti, mi állhat a Mercedes visszaesésének hátterében

Nico Rosberg szerint szó sincs arról, hogy a Mercedes elvesztette a fonalat a 2019-es autó kapcsán, mindössze arról van szó, hogy a címvédő istálló már sokkal inkább el van foglalva valami mással.

Nico Rosberg, Mercedes AMG F1 with the media

Nico Rosberg, Mercedes AMG F1 with the media

XPB Images

A forma-1-es idénye kapcsán mindig felmerül a pont, amikortól a csapatok már inkább a következő szezonra kezdenek koncentrálni. Persze ez vérmérséklettől függ, van, akinek már nincs értelme küzdeni az adott évi célokért, ezért elkezdi átcsoportosítani az erőforrásokat a jövőre vonatkozó fejlesztésekre. Az idei helyzet pedig még speciális is, hiszen heteken belül nyilvánosságra kerülnek a 2021-es szabálymódosítások, amelyek teljesen új alapokra helyezik a sportágat.

Vagyis idén akár egyszerre háromfelé is figyelhetnek a szezon végén a csapatok, az idei autó mellett már fejleszthetik a 2020-as, és ne legyenek illúzióink, akár már a 2021-es autót is. Természetesen ez hatalmas megterhelés, és a csapatok jelentős része mostanra már nyakig benne van a jövő évi projektben, az utolsó olyan évben, amikor még a jelenlegi szabályok a meghatározóak.

Még több F1 hír:

Közben ugyanakkor az idei címek sorsa nagyon gyorsan eldőlt, a Ferrari jelentős feljavulása ellenére már csak matematikai esély van a németek legyőzésére. Nico Rosberg szerint ugyanakkor a megváltozott erőviszonyok nem a véletlen művei, szó sincs arról, hogy a Mercedes elvesztette a fonalat, inkább már egy másikra koncentrál. Rosberg szerint az is biztos, hogy a szocsi futam azt bizonyítja, hogy a Ferrari már minden pályán erős.

"Erre ki számított? Néhány hónapja a Mercedes még mérföldekkel volt a többiek előtt, a Ferrari sehol nem volt, és mindenki csalódott volt a verseny hiánya miatt. Erre most egyszerre csak visszavágtak" - mondta Rosberg, aki szerint a Ferrari remek munkát végzett, de szerinte nem ez áll az erőviszonyok megváltozása mögött. A német világbajnok nyilván jól ismeri a német csapat működését, így magabiztosan állítja, hogy a Mercedes már a szezon kezdetén erőforrása 10 százalékát a következő évre koncentrálja.

"Minden versennyel egyre több és több erőforrást csoportosítanak át, és mivel a Mercedes a szezon első felét nagy fölényben töltötte, talán már nagyon korán elkezdtek a jövővel foglalkozni. És ez persze befolyással van az idei fejlesztésekre, és volt már olyan, hogy a nyári szünetben már a csapat 80 százalékban a következő évi autóra koncentrált, vagyis csak 20 százalék maradt az aktuélis év autójára" - mondta tapasztalatból Rosberg.

"A Ferrari viszont az idei év legnagyobb fejlesztéseit Szingapúrra tartogatta, lehet, hogy ezzel ellentétben a Mercedes már egy extrémebb taktika szerint gondolkodik. Azt mondják, ez az utolsó, ám így is eggyel többet hoztak idén, mint a Mercedes, Talán az ő következő csomagjuk már a 2020-as autó lesz" - jelentette ki Rosberg a Bild cikke szerint.

És a német úgy gondolja, hogy a Mercedes nem is gondolkodik rosszul, az idei évben ugyanis már gyakorlatilag minden eldőlt. "Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy a Mercedes nem döntött túl korán a váltásról, még mindig nagy a pontelőnyük" - vélekedett Rosberg. Öt futammal a vége előtt Lewis Hamilton 107 ponttal vezet a legjobb nem mercedeses riválisa előtt, míg az istálló 162 ponttal előzi a Ferrarit a konstruktőri versengésben.


Makaó híresen az egyik legveszélyesebb pálya, és ezt 2010-ben is bizonyította a helyszín a BMW Pacific series eseményén, ahol óriási erővel csapódtak neki a falnak a pilóták. A belsőkamerás nézetből különösen durva az eset.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: Nincs feszültség Vettel és Leclerc között
Következő cikk Hamilton ünneplése: „Sosem adjuk fel!” (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország