BRÉKING

Rosberg rájött, hogyan győzheti le Hamiltont

Nico Rosberg stratégiát vált, aminek az lehet a vége, hogy végre legyőzi Lewis Hamiltont a Mercedesnél.

A bajnoki cím már elúszott a német számára, de három verseny még hátravan a szezonból. Ez többek között arra lehet jó Rosberg számára, hogy megszerezze a második helyet, valamint bizonyítson saját magának.

Hamilton idén szárnyal, és már Austinban bebiztosította a címét, köszönhetően a csapattársa hibájának, amire nem igazán számíthattunk.

Nico azonban érzi magában az erőt és úgy tűnik, stratégiát váltott, valamint nem gondolkozott el azon, hogy csapatot váltson.

„Nem, nagyon boldog vagyok itt. Együtt nőttem fel a csapattal, valamint a legjobb autót vezethetem. Semmi okom nincs arra, hogy másképpen gondolkodjak. Itt van a legnagyobb esélyem arra, hogy futamokat és bajnokságokat nyerjek.”

„Tavaly és idén is Lewis lett a bajnok, ami nyilvánvalóan csalódással tölt el, mivel a csapattársa vagyok. Ő egy nagyon gyors versenyző, aki a maximumot hozza ki az autójából, de nem legyőzhetetlen. Biztos vagyok benne, hogy meg tudom verni őt.”

„Egy másfajta megközelítést fogok alkalmazni ellene. Részletezni nem fogom a dolgot, mivel azzal segítenék neki. Ezt most inkább magamban tartom, de egy dolog biztos… Tanultam azokból a manőverekből, amiket ellenem mutatott be, különösen a rajtnál Austinban.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Häkkinen 1999-ben ezen a napon lett kétszeres világbajnok a Forma-1-ben! fotó: dppi

Szerző: www.f1-live.hu, 2015. október 31.

Niki Lauda mindeközben kritikus szavakkal illette a német versenyzőjét. Rosberg nem igazán foglalkozik ezzel.

„Kívülről úgy tűnhet, hogy van egy 1-es és egy 2-es számú versenyzőnk a csapatnál. Ez azonban belülről sokkal másképpen néz ki. Nikinek joga van a véleménynyilvánításra, és tisztelem őt az elért eredményei miatt, de a főnök Toto (Wolff). Toto az, aki irányítja a dolgokat, és nagy támogatást kapok tőle, ami fontos számomra. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ő irányítja a csapatot.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pérez csodát tenne és megnyerné a Mexikói Nagydíjat
Következő cikk Nincs értelme az új motoroknak a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország