Rosberg: Perez kellemetlen helyzete miatt a második helyet is bukhatja a Red Bull

Nico Rosberg „nagyon-nagyon furcsának” találja Sergio Perez nehézségeit, és szerinte Liam Lawsont azért is tették most be az RB-be, hogy megnézzék, potenciálisan alkalmas-e a Red Bull ülésére.

Sergio Perez, Red Bull Racing

Sergio Perez, Red Bull Racing

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Perez F1-es jövője lényegében már a tavalyi idény közepe óta folyamatos beszédtéma, mivel a mexikói pilóta egy újabb jó szezonkezdet után produkált látványos visszaesést, amelyet a folyamatos időmérős rontásai és futamokon szerzett kevés pontja is mutat.

Eleinte úgy tűnt, a Red Bull akár már a nyári szünet után megválhat tőle, de végül év végéig még bizalmat szavaztak neki, miközben tavasszal még újabb kétéves szerződést írtak vele alá. A legfrissebb pletykák szerint az októberi Mexikói Nagydíjon bejelenti a visszavonulását, de ezt maga Perez igyekezett megcáfolni egy vicces poszttal.

 

Ez az egész azonban nem változtat azon a tényen, hogy a bikások teljesítményének és Perez szereplésének köszönhetően nemhogy a konstruktőri győzelem, de talán még a második hely megszerzése sem tűnik biztosnak.

„A Red Bull veszélyben van, és könnyen lehet, hogy csak a harmadik helyen fognak végezni, mert igazából csak egy versenyzőjük van, és még az az egy versenyző is szenved néha az autóval. A Ferrarinak eközben két pilótája van, a McLarennek is, és mindez csak tovább nehezíti a dolgukat” – mondta a Sky F1 podcastjében Rosberg.

Mindez felveti a kérdést, hogy a Red Bull akkor miért nem dobta még Perezt. A német expilóta amondó, ha idén már nem is, jövőre megtörténhet a dolog, amennyiben Lawson jól teljesít a Visa RB-nél.

„Nincsenek könnyű helyzetben. Az igazság az, hogy nem igazán van kivel pótolniuk őt. Cunodát nem látják elég erősnek ahhoz, hogy Perez helyére ülhessen. Ricciardo távozott, tehát nem igazán maradt helyettes, ami csak még inkább nehezíti a dolgukat.”

„Perez helyzete pedig önmagában is furcsa, hiszen tudjuk róla, hogy jó versenyző, hiszen bizonyos időszakokban Max életét is megnehezítette, mostanra viszont nagyon visszaesett. Nagyon-nagyon furcsa. Ettől függetlenül az év végéig megadták neki a lehetőséget, de szerintem a következő évre ismét át kell gondolniuk a helyzetet.”

„Ezért is akarják kipróbálni Lawsont. Ha kiválóan teljesít a maradék hat versenyen, akkor mindenképpen szóba jöhet a neve a jövő évi Red Bull-ülésre” – vélekedett Rosberg. A podcast másik szereplője, Matt Gallagher eközben arról beszélt, hogy Perez maradásának hátterében minden bizonnyal több van annál, hogy esélyt akarnak még adni neki, vagy hogy nem akarják megbontani a csapategységet.

A Red Bull korábban ugyanis híres volt arról, hogy ha valaki nem teljesít, akkor azonnal kirakják őt. Danyiil Kvjat, Pierre Gasly vagy épp Alex Albon is tudna erről mesélni, az egykori Toro Rosso-s pilótákról pedig ne is beszéljünk. Perez viszont ennek ellenére már a második éve tarthatja meg az ülését, miközben összességében talán gyengébben szerepel, mint az imént említett nevek.

„Nincs hozzáférésem a Red Bull pénzügyi kimutatásaihoz, de nyilvánvalóan megvannak az okai annak, hogy megtartották őt” – mondta Gallagher. „Nyilván a soron következő Mexikói Nagydíj is lehet egy ok, és elég sok pletykát hallottunk arról, miért van még mindig ott.”

„Szurkolóként viszont kicsit furcsa számomra látni, hogy a Red Bull erről a gyilkos, egyik pilóta jön, másik pilóta megy mentalitásról átállt arra, hogy nyugi, Perez kap még egy szezont, mert látni akarjuk, mire képes. Szóval világos, hogy a színfalak mögött sokkal több minden történik.”

A Red Bullnál a versenyzőkérdés mellett más gondok is vannak, például a vezető beosztású szakemberek távozása. Günther Steiner nem is érti, mi folyik Milton Keynesben...

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: "Okosabb és menőbb" dolgokat csinálunk, mint a Red Bull
Következő cikk Günther Steiner elmondta, ki az idegesítőbb csapatfőnök az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország