Rosberg óriási fájdalmat érzett, amikor Hamilton elvesztette a bajnoki címet

Hamilton egykori csapattársa óriási fájdalmat érzett Hamilton kudarca után, ugyanis még mindig a családjának tartja a Mercedes csapatát.

Rosberg óriási fájdalmat érzett, amikor Hamilton elvesztette a bajnoki címet

Nico Rosberg 2010 és 2016 között versenyzett a Mercedesnél, és 2014 és 2016 között óriási csatát vívott Hamiltonnal. Ők ketten barátként nőttek fel, de a csata túl heves lett ahhoz, hogy ez a barátság megmaradjon. Rosberg 2016-ban megnyerte a világbajnoki címet, és azonnal távozott a Forma–1-ből.

Az idei szezon végéig a német pilóta volt az egyetlen, aki meg tudta állítani Lewis Hamiltont a bajnoki cím megszerzésében és visszavonulása után el is árulta Rosberg, hogy olyan mentális kimerültséget érzett a csata után, hogy jobbnak látta szögre akasztani a bukósisakot.

Még több F1 hír:

Azóta Rosberg látta, ahogy egykori riválisa további négy világbajnoki címet nyert, 2021-ben pedig Lewis a nyolcadik világbajnoki címére hajtott. „Hihetetlen fájdalmat éreztem. Már nem kötődöm a Mercedeshez, de még mindig a családom'' - mondta a korábbi világbajnok.

 

A német úgy látta, hogy egykori csapata magabiztos volt a bajnoki címben, de az utolsó körökben mégis elromlottak a dolgok. Bár Rosberg korábban azt mondta, hogy Max Verstappen megérdemelte a címet, nem érti a versenybizottság döntését: „Kár, hogy így végződött az FIA furcsa döntésével" - zárta Rosberg.

„A karma visszaadta Abu Dhabiban azt, amit érdemeltünk”

megosztás
hozzászólás
Mick Schumacher két csúcspontot emelt ki 2021-ből
Előző cikk

Mick Schumacher két csúcspontot emelt ki 2021-ből

Következő cikk

Sainz: miért gondolják azt az emberek, hogy én csak a kemény munkából élek?

Sainz: miért gondolják azt az emberek, hogy én csak a kemény munkából élek?
Hozzászólások betöltése