BRÉKING

Rosberg nyerte az idei utolsó F1-es versenyt Abu Dhabiban Hamilton és Raikkönen előtt: Vettel-parádé a negyedik helyen!

Nico Rosberg egy újabb győzelemmel hangolt 2016-ra, miközben esélyt sem adott Lewis Hamiltonnak, akit a Mercedes ismét nem engedett saját stratégiát futni, pedig semmi veszítenivalójuk nem volt. Igaz, még így is egészen minimális lett volna az esélye a britnek.

A mezőny 27°C-os levegő, és 29°C-os pályahőmérséklet, valamint 55%-os páratartalom mellett kezdhették meg az 55 körös versenyt, természetesen száraz körülmények között, naplementében.

Rosberg jól kapta el a rajtot, és megtartotta az első helyét, közvetlen Hamilton és Räikkönen előtt. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy Pérez megelőzheti a „Jégembert”, de a mexikói nem járt sikerrel.

A start nem volt incidensmentes, hiszen Maldonado és Alonso összeütközött egymással. A Lotus venezuelai pilótája azonnal kiesett az eltört felfüggesztés miatt, míg a spanyol világbajnok folytatni tudta az útját. A McLaren-Honda a bokszban többek között egy új első orrkúpot is kapott. A 6. körben jött a hír Fernando fülére, miszerint bokszutca áthajtásos büntetést kapott az incidens miatt.

Az egyik legjobban rajtoló pilóta Vettel volt. A négyszeres világbajnok rekorder nem sokkal a zöld jelzés után már közel állt a pontszerző helyekhez, így elég hamar elkezdte ledolgozni a szombaton összeszedett hátrányát egy rossz taktikai döntés miatt. Bottas szintén sokat javított a Williamsszel. A finn négy helyet jött előre. Sokáig nem örülhetett a Williams pilótája, hiszen a 9. körben a bokszkiállásnál rosszkor engedte ki a csapata és összeütközött Buttonnal. Valtteri nem tehetett az esetről, csak nyomta a gázt, amikor zöld jelzést kapott. Az első szárny azonnal megtört, és így kellett egy kört teljesítenie, míg vissza nem ért a bokszba az új elemért.

Konkrétan itt ment el a futama Bottasnak és ezzel együtt az esélye arra, hogy legyőzze Räikkönent a bajnokságban. És, ha mindez nem lenne elég, Bottas egy 5 másodperces időbüntetést kapott, amit a következő bokszkiállásnál teljesített.

Az első kiállásokat követően nem sokat változott a helyzet, leszámítva azt, hogy Vettel nagyon elhúzta azt (24. körben állt ki először, és a 6. helyre jött vissza), és emiatt sokáig a negyedik helyen autózhatott, miközben Rosberg egy relatíve kényelmes 5-7 másodperces előnyt épített ki Hamilton előtt. Ez később folyamatosan csökkenni kezdett, olyannyira, hogy a 32. kör előtt már csak 1 másodperc volt az előnye. Ekkor állt ki a második kerékcserére.

&feature=youtu.be&t=39m9s

A 33. körben Raikkönen kiállását rontotta el a Ferrari. A jobb első abroncsot nem tudták időben leszedni, ami plusz 4 másodpercébe került a finnek. Vettel kihasználta ezt, és megelőzte a csapattársát, majd nem sokkal később a német elengedte a finnt. Seb a 40. körben meg is kapta a szuper-lágy gumikat az utolsó kiállásánál, amivel sikerült is bedarálnia Pérezt, és a mezőny hátsó részéről rajtolván a 4. helyen ért célba, közvetlen a 3. kockáról induló Räikkönen mögött.

Button és Verstappen szépen egymásra talált. A két pilóta még össze is ért egymással, aminek az lett a vége, hogy 5 másodperces időbüntetést kapott a fiatal holland. Miután nem pontszerző helyen ért célba, mindez nem osztott, nem szorzott számára.

A Mercedes ezúttal sem engedte meg Hamiltonnak, hogy saját stratégiát fusson, pedig semmi veszítenivalója nem volt. Érthetetlen, hogy a németek miért mondtak ISMÉT NEMET a háromszoros bajnoknak, aki így az előre betervezett program szerint teljesítette a futamot.

Az utolsó etap sem hozott nagy izgalmakat és Rosberg gyakorlatilag simán megnyerte a versenyt egy erősen használt motorral a Mercedes volánja mögött, miközben Hamilton egy újabb csatát vesztett vele szemben. Ez volt a 12. 1-2 a Mercedes neve mellett, ami új rekord. A korábbi rekord is az ő nevükhöz fűződött 11 1-2-es befutóval.

Grosjean a 9. helyével a mezőny végéről rajtolván pontokat mentett az utolsó lotusos versenyén. Szép teljesítmény a franciától, aki jövőre már az újonc amerikai Haas-nak fog versenyezni.

Végeredmény

e0

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A VERSENYRŐL

[live_event id="356"]

Pálya

YAS MARINA

Verseny dátuma: 2015. november 29.

Pálya neve: YAS MARINA CIRCUIT

Első nagydíj: 2009

Körök száma: 55

Pálya hossza: 5.554 km

Versenytáv: 305.355 km

Körrekord: Sebastian Vettel - 1:40.279 (2009)

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 10:00 - 11:30

Második szabadedzés: 14:00 - 15:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00

Időmérő: 14:00 - 15:00

Vasárnap

Verseny: 14:00

Gumik

2015: Lágy, szuper-lágy

2014: Lágy, szuper-lágy

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone új ajánlatot tett: a Renault egyre közelebb a "boldogító igenhez"!
Következő cikk A Mercedes szerint ma Abu Dhabiban Rosberg gyorsabb volt, mint Hamilton, így nem kell magyarázkodniuk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország