BRÉKING

Rosberg nyerte az 5. tesztnapot Barcelonában Bottas és Alonso előtt: Raikkönen alatt megint megkotlott a Ferrari

Nico Rosberg és a Mercedes ma először villantott a téli tesztek során, ami sokak számára felért a egy sokkolással, tekintve azt, hogy a német milyen tempót ment a lágy gumikon Barcelonában. Mindeközben 2007 Forma-1 bajnoka alatt ismét elromlott az új Ferrari.

Nem sokkal a zöld jelzés előtt a Toro Rosso lerántotta a leplet a végleges festéséről és a már valóban új versenygépéről. Az STR11 új színezése enyhén szólva sem okozott nagy meglepetést. A körülmények az eddig megszokottakhoz hasonlóan kora reggel nem voltak túl ideálisak, legalábbis a hőmérsékletet illetően. A levegő alig mutatott többet 5°C-nál, míg a pálya 13,3°C-os volt.

Pontban 9 órakor zöldre váltott a lámpa, és folytatódhatott is a tesztelés. Elsőként Fernando Alonso, és Kevin Magnussen, a két korábbi csapattárs hajtott ki a pályára. A McLaren és a Renault pilótájának is volt mit bepótolnia, de ez különösen a wokingiakra volt igaz, akik a legutóbbi tesztnapot gyakorlatilag a garázsban töltötték a technikai gondok miatt. A Honda számára ez különösen fontos volt, hiszen ezen a héten tesztelik a végleges specifikációjukat.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

A MCLAREN-HONDA BORZALMAS HANGJA: KO

A mezőny legnagyobb része aerodinamikai mérésekkel indította a napot, így többek között a Ferrari, a Red Bull és a McLaren is megkapta a nagyobb műszereket, mely rengeteg adatot szolgáltatnak a mérnökök felé. Az olaszok például egy giga nagy szenzort szereltek fel az SF16-H-ra.

EGÉSZEN KÖZELRŐL RAIKKÖNEN ÉS A FERRARI, AHOGY ELHÚZNAK A BOKSZUTCÁBAN! VIDEÓ!

A reggeli órákban a csapatok nem voltak túl aktívak, de az aerodinamikai munkálatok után lényegesen több autót láthattunk a pályán. Talán senki számára nem okoz meglepetést az, hogy a Mercedes volt a legaktívabb. A németek messze a legtöbb kilométert tették meg a nap első felében. Nico Rosberg már több mint 1 órával a hivatalos ebédszünet előtt 60 körnél járt, míg a többiek a legjobb esetben is csak fele ennyi kilométert gyűjtöttek.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

A német pilóta nem sokkal déli 12 óra után lágy gumikon hajtott ki a bokszból. Már akkor sejteni lehetett, hogy ennek nem lesz jó vége... Rosberg már az első gyors körét megnyomta a Pirelli lágyabb keverékén és közel 2 másodpercet adott a mögötte lévőknek. Ekkor 2 tizedmásodpercre volt Sebastian Vettel korábban futott legjobb idejétől. A bibi ott van a sztoriban, hogy azt az időt a Ferrari világbajnok versenyzője ultra-lágy gumikon (1:22.810) teljesítette, ami alaphangosan 1,2 másodperccel gyorsabb, mint a lágy gumi. Ha pedig a lággyal futott köridőket hasonlítjuk össze, akkor Nico 7 tizedmásodpercet vert a honfitársára.

McLaren Vs. Ferrari: Alonso Vs. Raikkönen

A második leggyorsabb a nap első felében Räikkönen volt, aki azonban közepes keveréken abszolválta a legjobb idejét, közvetlen a korábbi csapattársa előtt. Alonso azonban lágy gumikon volt kint, ami egyértelműen előnyt jelent a közepes keverékekhez képest. Természetesen továbbra sem ismertek az üzemanyag-szintek, de a McLaren-Honda még biztosan nincs ezen a szinten. Jó hír, hogy a körszámok egész biztatóak voltak a módosított McLarennel, mely többek között egy nagyobb turbót és hűtőt kapott. Az első piros zászlót azonban a McLarennek köszönhettük, amikor közvetlen a leintés előtt megállt az MP4-31 a bokszutca végén. A kétszeres bajnok egy vezérléssel kapcsolatos elektronikai kérdés miatt állt meg, miután a telemetria teljesen eltűnt.

KIMI ÉS ROBIN A PADDOCKBAN

F1 - WINTER TESTS BARCELONA - 2016

A sor a mezőny másik finn versenyzőjével folytatódott tovább. Valtteri Bottas közepes gumikon volt kint a Williams volánja mögött, mellyel délelőtt aerodinamikai és gumiteszteket végzett. Az ötödik leggyorsabb minimális hátránnyal Max Verstappen lett a Toro Rossóval. A holland pilótának ezek voltak az első méterei a módosított STR11-es versenygéppel.

A Red Bull és a Haas F1 Team sem eresztette el magát az első órákban, hiszen Daniil Kvyat 22, és Esteban Gutierrez csakl 23 kört tettek meg, ami igencsak kevés. Az osztrák világbajnok istállónak a hátsó fékekkel, míg az amerikaiaknak az üzemanyag-rendszerrel volt gond. Ez idő előtt is véget vetett az újonc napjának.

A FERRARI ELNÖKE FERRARI-ELSŐ SORT AKAR AUSZTRÁLIÁBAN LÁTNI

A Manor F1 Team a második kasztni összeszerelésével bíbelődött, így az újonc Rio Haryanto 2 installációs körön kívül nem sokat tudott tenni.

Sorrend az ebédszünetben - Barcelona - 5. tesztnap

1.Rosberg82 körMercedeslágy1.23.022
2.Raikkonen42 körFerrariközepes1.24.836
3.Alonso50 körMcLarenlágy1.25.252
4.Bottas58 körWilliamsközepes1.25.255
5.Verstappen59 körToro Rossoközepes1.25.356
6.Hulkenberg50 körForce Indiaközepes1.25.954
7.Kvyat22 körRed Bullközepes1.26.227
8.Gutierrez23 körHaasközepes1.26.661
9.Nasr42 körSauberközepes1.26.923
10.Magnussen54 körRenaultközepes1.26.981
11.Haryanto2 körManor-

Délután Lewis Hamilton vette át az irányítást a Mercedesnél, de az első kihajtás nem volt sikeres, hiszen a W07 már a bokszutcában megállt, de a gond nem volt akkora, mint azt a riválisok szerették volna. Nem sokkal később a brit bajnok akcióba lendült és elkezdte termelni a kilométereket. De az is lehetséges, hogy csak akkor látta az exéről készült képet, és írnia kellett neki...

Az időhiány nem teszi lehetővé, hogy a Mercedes feltegye a leglágyabb gumikat

Sokat nem kellett várnunk arra, hogy ismét elővegyék a piros zászlót. Röviddel délután 3 óra előtt Räikkönen parkolta le a Ferrarit az 1-es kanyar előtt. A problémát az jelentette, hogy a sebességváltó a 8. fokozatban ragadt. A finn sok időt vesztett és csak az utolsó 1 órában térhetett vissza a spanyol aszfaltcsíkra.

A nap második felében következtek a hosszabb etapok, de természetesen voltak, akik időmérős köröket is teljesítettek. Bottas is abszolvált egy ilyen programot, de az ultra-lágy abroncs ellenére sem tudta megelőzni a Mercedest, ami ugyancsak beszédes lehet, független attól, hogy nem ismerjük a pontos üzemanyag-szinteket, de miután időmérős szimulációról beszélünk, nem lehetett sok üzemanyag az autóban.

Alonso 1,5 órával a teszt leintése után tudta folytatni a munkát és magukhoz képest sok kört tettek meg. Az autó hangja azonban továbbra is erősen fülsértő...

A nap negyedik leggyorsabb idejét Räikkönen autózta, aki azonban nem lehetett elégedett, mivel a technikai gond miatt ezúttal sem tudta teljesíteni a tesztprogramját. Eddig egyetlen egy tiszta napja sem volt Barcelonában. Ugyanez igaz a Red Bullra is, ahol a már említett fékproblémák hátráltatták az osztrák bajnok munkáját. Kvyat mögött a 6. helyen Hamilton zárt, aki hozta a kötelezőt és sikeresen teljesített egy versenytávot. 

Az utolsó piros zászlót Kevin Magnussen miatt kellett elővenniük a sportbíróknak, miután a dán 13 perccel a leintés előtt megállt a 3-as kanyarnál. A francia csapat azonban még ezzel az újabb leállással is elégedett lehetett, hiszen sok kört mentek.

A nap legaktívabb pilótája Verstappen volt, aki a Toro Rossóval összesen 144 kört abszolvált. Igaz, Nicolas Hülkenberg sem panaszkodhat a Force Indiával. Ha azonban a csapatokat vesszük alapul, akkor megint toronymagasan a Mercedes végzett az élen 172 körrel. Rosberg délelőtt 82, míg Hamilton délután 90 alkalommal hajtott körbe a spanyol pályán.

VÉGEREDMÉNY - BARCELONA - 5. TESZTNAP

1.Rosberg82 körMercedeslágy1.23.022
2.Bottas123 körWilliamsultra-lágy1.23.229
3.Alonso93 körMcLarenlágy1.24.735
4.Raikkonen72 körFerrariközepes1.24.836
5.Kvyat69 körRed Bulllágy1.25.049
6.Hamilton90 körMercedesközepes1.25.051
7.Verstappen144 körToro Rossolágy1.25.176
8.Hulkenberg121 körForce Indialágy1.25.336
9.Nasr103 körSauberlágy1.25.493
10.Magnussen119 körRenaultlágy1.25.760
11.Gutierrez23 körHaasközepes1.26.661
12.Haryanto45 körManorlágy1.27.625

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS AZ ÖTÖDIK TESZTNAPRÓL

[live_event id="363"]

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Először villant a Mercedes a téli F1-es teszten: Rosberg megalázta a Ferrari és Vettel idejét! Baj van...
Következő cikk 8. fokozatban ragadt váltó, vibrációk a motornál, azaz technikai gondok a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország