BRÉKING

Rosberg nyerte a második edzést Mexikóban Kvyat és Ricciardo előtt! Bottas 354 km/óránál dobta el a Williamst

A Mercedes német versenyzője diktálta a tempót délután a Mexikói Nagydíj pénteki edzésnapján, közvetlen a két Red Bull előtt.

Száraz körülmények között kezdődhetett meg a második szabadedzés. A háttérben azonban már akkor gyülekezni kezdtek a sötét felhők, melyek esőt sugalltak.

Sokáig nem kellett várnunk arra, hogy valaki megtörje az autóját. Max Verstappen volt az első. A Toro Rosso holland pilótája a bal első felfüggesztést írta le, amiért szinte azonnal bocsánatot is kért a csapatától. Ezzel sokat bukott az újonc, hiszen már nem tudott visszatérni a pályára és mért időt sem futott.

Nem sokkal később Valtteri Bottas autótörésére lehettünk figyelmesek. A Williams finn versenyzője 354 km/óránál veszített el az uralmát az autója felett, méghozzá féktávon és egészen furcsa módon. Az ütközést az első szárny bánta, de a pilóta vissza tudott térni a bokszba.

Mexikóban nagyon hamar kiderült, hogy a féktávok "gyilkosak" tudnak lenni, és ez a folytatásban komoly problémát jelenthet.

Sebastian Vettel is bemutatott egy látványos manővert a Ferrarival. A német pilóta a bokszutca bejáratánál fogta meg a gépet.

Mindeközben az időjárás egyre rosszabbra fordult, és megérkezett az eső, de szerencsére nem olyan formában, mint Austinban egy héttel ezelőtt. A csapatok programjaira és az időeredményekre azonban hatással volt. Ez főleg az utolsó etapra volt értendő, amikor is egyre erősebben és erősebben kezdett el esni az eső.

A McLaren ezúttal relatíve elől végzett. Fernando Alonso a 8., Jenson Button a 9. legjobb időt autózta a legújabb specifikációjú Honda motorral.

Végeredmény - második szabadedzés

1.Nico RosbergMercedes1’21.53136 kör
2.Daniil KvyatRed Bull-Renault1’21.7760.24527
3.Daniel RicciardoRed Bull-Renault1’21.8680.33728
4.Lewis HamiltonMercedes1’21.9610.43033
5.Sebastian VettelFerrari1’21.9840.45332
6.Kimi RaikkonenFerrari1’22.3990.86833
7.Valtteri BottasWilliams-Mercedes1’22.7211.19028
8.Fernando AlonsoMcLaren-Honda1’22.9931.46236
9.Jenson ButtonMcLaren-Honda1’23.1091.57825
10.Felipe MassaWilliams-Mercedes1’23.2891.75832
11.Nico HulkenbergForce India-Mercedes1’23.2901.75934
12.Pastor MaldonadoLotus-Mercedes1’23.3631.83224
13.Carlos Sainz JnrToro Rosso-Renault1’23.3641.83341
14.Felipe NasrSauber-Ferrari1’23.4301.89939
15.Sergio PerezForce India-Mercedes1’23.5972.06633
16.Romain GrosjeanLotus-Mercedes1’23.6142.08326
17.Marcus EricssonSauber-Ferrari1’24.5333.00234
18.Alexander RossiManor-Ferrari1’25.9404.40929
19.Will StevensManor-Ferrari1’26.9685.43728
20.Max VerstappenToro Rosso-Renault2

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A MÁSODIK SZABADEDZÉSRŐL

[live_event id="343"]

Pálya

Mexikó

Verseny dátuma: 2012. november 1.

Pálya neve: AUTÓDROMO HERMANOS RODRÍGUEZ

Első nagydíj: 1963

Körök száma: 71

Pálya hossza: 4.304

Versenytáv: 305.354

Körrekord:

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 17:00 - 18:30

Második szabadedzés: 21:00 - 22:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 17:00 - 18:00

Időmérő: 20:00 - 21:00

Vasárnap

Verseny: 20:00

Gumik

2015: Közepes, lágy

2014: Közepes, lágy

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nagyon rezeg a léc a Manornál - a végén még a Mercedes a Red Bull mellett köthet ki?
Következő cikk Raikkonen kisfia már most partiarc: így rázza a kis Robin!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország