Rosberg nyerte a drámai Kínai Nagydíjat Vettel és a brutális Red Bull előtt: Raikkönen megint megjárta

Rosberg nyerte a drámai Kínai Nagydíjat Vettel és a brutális Red Bull előtt: Raikkönen megint megjárta

Nico Rosberg triplázott, hiszen Ausztrália és Bahrein után Kínában is nyerni tudott, amivel továbbra is rendkívül magabiztosan vezeti a 2016-os F1-es bajnokságot, miközben Lewis Hamilton egy nagyon szerencsétlen futamot zárt a Mercedesszel.

A csapatok pénteken az első két szabadedzésen száraz pályán tesztelhettek, de már akkor sejteni lehetett, hogy szombaton eltérőek lehetnek a körülmények. Közvetlen a harmadik tréning előtt nagyon sok eső esett a pályára, de az időmérőre megint más volt a helyzet, miután a csapadék elállt, és szép lassan teljesen felszáradt az aszfaltcsík. Az előzetes időjárási jelentéseknek megfelelően a verseny napján teljesen száraz és napos idő fogadta a csapatokat Sanghajban, így mondhatni kifogástalan körülmények mellett vághattak neki az 56 körös és a 305 kilométeres távnak.

Már a rajt előtt is voltak izgalmas pillanatok, amikor is Hamilton a bokszutcában kis híján elütött két red bullos mérnököt, akik nagyon figyelmetlenek voltak.

A rajt egyáltalán nem volt tiszta, különösen a Ferrarik és Hamilton szempontjából. Danniil Kvyat rendkívül agresszívan rajtolt és ment be az olaszok mellé, majd ezt követően Sebastian Vettel eltalálta Kimi Räikkönent, akinek leszakadt az első szárnya, így rögtön egy kényszerű bokszkiállást kellett végrehajtania. A visszajátszásokból kiderült, hogy a finn bajnok egyszerűen megcsúszott és ezek után találta el a német csapattársa.

Dppi_00116003_407

Hasonlóan járt Hamilton is a Mercedesszel, aki szintén közel volt ahhoz, hogy rögtön kiessen. A címvédő Felipe Nasr Sauberjével ütközött össze. Egyszerűen a brazil bevágott elé, esélye sem volt arra, hogy elkerülje az ütközést.

Daniel Ricciardo hiába rajtolt jól, már a 3. körben elment mellette a Mercedes német versenyzője. Ami ennél is rosszabb hír volt számára, az a bal hátsó defekt, amit az egyenesben kapott. Ez már a negyedik ilyen eset volt a hétvégén…

A törmelékek miatt a biztonsági autó a 4. körben be is hajtott a pályára, amit a mezőny nagy része rögtön ki is használt és kereket cseréltek. Vettel a rajtnál történt incidens miatt egy új első légterelőt is kapott. Seb parádésan reagált, hiszen az SC miatt feltorlódott a mezőny a bokszutcába vezető úton, és két autó (Toro Rosso, Force India) mellett is elment, félig a füvön, de még szabályosan a fehér vonal előtt, kihasznál a lehetőséget és a szabálykönyvet, SC ide, vagy oda.

A másik ilyen parádés jelenet Jenson Button nevéhez fűződött, aki finoman szólva is kicentizte a dolgokat.

A biztonsági autós fázist követően a következő volt a TOP-10 sorrendje: Rosberg, Massa, Alonso, Wehrlein, Gutierrez, Kvyat, Palmer, Haryanto, Pérez, Bottas. Nem kicsit kavarodott meg a mezőny… A 21. körre már jelentősen átalakult a pontszerzők sorrendje: Rosberg, Bottas, Hamilton, Kvyat, Vettel, Button, Pérez, Massa, Ericsson, Alonso. Ekkor Räikkönen csak a 13. volt a másik Ferrarival, melynek ismét megsérült az első légterelője, ami egyértelműen hátrányt jelenthetett számára. Egy körrel később Nicolas Hülkenberg kapta meg az 5 másodperces időbüntetését, amiért túl lassan hajtott a bokszutcába vezető úton. Ez volt az a pillanat, amit Vettel remekül használt ki.

A verseny feléhez érkezvén Rosberg előnye már kezdett sokkoló lenni, miközben Kvyat volt ott a második helyen a Red Bullal, közvetlen Vettel előtt. A negyedik helyen ekkor Massa állt a Williams volánja mögött, közvetlen a finn csapattársa előtt, miközben Ricciardo egyre feljebb és feljebb zárkózott a defektjét követően. Az ausztrál a 28. körben már a 7. helyen állt, míg Räikkönen újra ott volt a pontszerzők között, akárcsak Hamilton.

A 37. körben Vettel egy szép előzést mutatott be Kvyat ellen és ezzel feljött a második helyre. Ekkor Rosberg már több mint 30 másodperccel vezetett… A német rekorder szenzációsan jött vissza az újabb szerencsétlen kezdet után. A 41. kör is hozott egy szép és fontos előzést, Hamilton részéről, aki így feljött az 5. helyre. A brit után Ricciardo is elment Bottas mellett. A 43. körben Ricciardo ismét előzött, és ezúttal Hamiltont darálta be. Nem sokkal később Massa következett és így már a 4. helyen állt a Red Bullal.

9 körrel a vége előtt Räikkönen nevető harmadikként megelőzte az 5 bokszkiállást abszolváló Hamiltont, aki hosszú körök óta vért izzadt Massa mögött, de a finn nem kérdezett, és büntetett.

[caption id="attachment_264843" align="alignnone" width="1920"]

VETTEL Sebastian (ger) Ferrari SF16-H team scuderia Ferrari ambiance - verifications scrutineering during 2016 Formula 1 FIA world championship, China Grand Prix, at Shanghai from April 15 to 17 - Photo Eric Vargiolu / DPPI
VETTEL Sebastian (ger) Ferrari SF16-H team scuderia Ferrari ambiance - verifications scrutineering during 2016 Formula 1 FIA world championship, China Grand Prix, at Shanghai from April 15 to 17 - Photo Eric Vargiolu / DPPI[/caption]

A győzelmet nem lehetett elvenni Rosbergtől, míg Vettel egy nagyon nehéz futamot hozott vissza és legalább a második helyet megszerezte, de ez ismét egy olyan verseny volt, amikor a Ferrari enyhén szólva sem zárt egy tiszta hétvégét, így továbbra sem tudni, hogy mennyire vannak közel, vagy távol a Mercedestől.

Mindeközben a Red Bull a harmadik és a negyedik helyével szenzációsan teljesített. Ricciardo pedig úgy lett negyedik, hogy volt egy defektje, amivel sokat vesztett. A másik Ferrarival Räikkönen még nehezebb helyzetből jött fel, de csak az 5. helyet sikerült megszereznie. Ettől független ez egy nagyon erős teljesítmény volt a „Jégembertől.” A pontszerzők között végzett még Massa, Hamilton, Verstappen, Sainz és Bottas. A két Toro Rosso a legvégén előzte meg a Williamst.

Részletek hamarosan...

A GP-LIVE.HU HIVATALOS YOUTUBE CSATORNÁJÁRA EZEN A LINKEN TUDSZ FELIRATKOZNI: F1-ES ADÁSOK, EXTRA TARTALMAK...

Végeredmény

de0

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A FUTAMRÓL

[live_event id="385"]

Pálya

Sanghaj

Verseny dátuma: 2016. április 17.

Pálya neve: SHANGHAI INTERNATIONAL CIRCUIT

Első nagydíj: 2004

Körök száma: 56

Pálya hossza: 5.451 km

Versenytáv: 305.066 km

Körrekord: Michael Schumacher - 1:32.238 (2004) (Ferrari)

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 04:00 - 05:30

Második szabadedzés: 08:00 - 09:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 06:00 - 07:00

Időmérő: 09:00 - 10:00

Vasárnap

Verseny: 08:00

Gumik

2016: Szuper-lágy (Q3), lágy (opciós), közepes (elsődleges)

2015: Közepes, lágy

2014: Közepes, lágy

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo , Felipe Massa , Fernando Alonso , Jenson Button , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton , Max Verstappen , Nico Rosberg , Pascal Wehrlein , Romain Grosjean , Sebastian Vettel , Valtteri Bottas
Cikk típusa BRÉKING