Rosberg: Nincs okom a pánikra, a Ferrari miatt sem!

megosztás
hozzászólás
Rosberg: Nincs okom a pánikra, a Ferrari miatt sem!
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. ápr. 9. 11:12

A Mercedes német versenyzője nagyon magabiztos, és úgy érzi, képes lehet átvenni a vezetést a bajnokságban.

Nico Rosberg tavaly sokáig vezette a bajnokságot, ám végül csalódnia kellett, hiszen Lewis Hamilton két alkalommal is felállt a padlóról, és az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon felért a csúcsra.

Az idei évben Rosberg eddig csalódást okozott, miközben úgy tűnik, hogy a Ferrari is gondot jelenthet számára.

„Még nagyon a szezon elején járunk. Csak két verseny telt el, és mindössze 10 pont a lemaradásom a bajnokságban. Ez egyelőre apró különbséget jelent, de nyilvánvaló, hogy rövidesen szeretném átvenni a vezetést. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a tavalyi évből kiindulván azt mondhatom, hogy az utolsó futam dönt…” - hangsúlyozta Nico Rosberg Sanghajban.

„Tavaly még nagy dolog volt a második, vagy a harmadik helyen célba érni, idén azonban már csak a győzelem számít. Az első két versenyen nem úgy alakultak a dolgaink, mint azt szerettük volna, legalábbis Malajziában biztosan, hiszen a Ferrari nyerte meg a versenyt. Pánikra azonban nincs ok, sem a helyzetem, sem pedig a Ferrari miatt.”

„Ha a folytatásban is ilyen erős lesz a Ferrari és képes lesz ránk nyomást gyakorolni, akkor változtatnunk kell, a taktikán is. Ezzel együtt magabiztos vagyok, és úgy hiszem, hogy itt Kínában lényegesen más lehet a helyzet, mint Malajziában. Az időjárás totális más képet mutathat.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Egy idő után nem a serleg és a győzelem a legfontosabb? fotó:dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 9.

Következő Forma-1 cikk
Hamilton: El kell ismernünk, ha a Ferrari gyors és jobb!

Előző cikk

Hamilton: El kell ismernünk, ha a Ferrari gyors és jobb!

Következő cikk

A Mercedes reagált a Ferrari győzelmére

A Mercedes reagált a Ferrari győzelmére

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING