Rosberg nem tudja, hogy mitől szárnyal ennyire, de örül, hogy ismét bedarálta Hamiltont

Rosberg nem tudja, hogy mitől szárnyal ennyire, de örül, hogy ismét bedarálta Hamiltont

A Mercedes német versenyzője legutóbb Brazíliában váltotta győzelemre a rajtelsőségét, közvetlen a csapattársa előtt.

Kissé érthetetlen mindaz, hogy mi történik jelenleg Hamiltonnal, de Rosberg nem foglalkozik ezzel.

„Ez egy nagyon jó hétvége volt számomra és a csapat számára is. Nyilvánvalóan rendkívül boldog vagyok, még akkor is, ha sajnos ennél előrébb már nem tudok lenni, de fontos volt, hogy megszerezzem a második helyet a bajnokságban és ezzel a győzelemmel is csak azt mutattam meg, hogy remek formában vagyok.”

„Tökéletes volt a hétvége, és a csapat is remek munkát végzett. Nagyon jó az autó és minden rendben volt. Örülök, hogy mostanában így mennek a dolgok.”

„A versenyen Lewis nyomást gyakorolt rám, de nem tudott túl közel kerülni, és nem hagytam, hogy veszélybe kerüljön a győzelmem. Az abroncsaimra végig figyeltem, ezért is volt egy olyan etapom, amikor lassabban mentem. Mindez tudatos volt, majd megtudtam, hogy Lewis abroncsai gyorsan elkoptak, így akkor még inkább figyelni kezdtem a sajátjaimra.”

„Egyszerűen csak élvezni akartam a versenyt és ez sikerült is. Folytatom a harcot, és keményen fogom nyomni. Az év nagyobb részében Lewis jobb volt, de most én vagyok ott, ahol ő eddig. Abu Dhabiban is meg akarom nyerni a versenyt. Azt azonban nem tudom, hogy miért megy most ennyire jól…”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING