BRÉKING

Rosberg nem akar örök második maradni Hamilton mögött

A Mercedes német versenyzője most azt tervezi, hogy magasabb sebességi fokozatra kapcsol, mert a brit csapattársa bombaformában vezet.

Nem láttunk hatalmas meglepetést a barcelonai időmérő edzésen, hiszen az első sort a Mercedes szerezte meg, valamint ezúttal is Lewis Hamilton volt a gyorsabb.

Nico Rosberg korábban már hangsúlyozta, hogy nem igazán örül ennek, de nem adja fel, és ne feledjük, továbbra is ő vezeti a bajnokságot, noha a legutóbbi három veresége miatt sok pontot vesztett 2008 bajnokával szemben.

„Egyrészt egy sima és nyugodt versenyhétvégére van szükségem, valamint most még magasabb sebességi fokozatra kapcsolok, mivel Lewis ismét előttem van. A legutóbbi három futamot ő nyerte meg, ami persze kiábrándító számomra, de fontos volt, hogy folyamatosan pontokat szereztem és ez az, amiért még vezethetem a bajnokságot.”

„Ez azonban csak egy pillanatnyi állapotot jelent, és különben is, futamról futamra élek. Emiatt is zavar az, amikor a csapattársam előttem fejez be egy versenyt, vagy egy időmérő edzést. A tabella ilyenkor a legkevésbé sem érdekel, de ezzel együtt fontos a pontszerzés.”

„Senki sem akar örök második lenni a csapattársa mögött, ahogy én sem. Mint mondtam, Lewis megnyerte a legutóbbi három futamot, de ez közvetlen nem jelenti azt, hogy a következő hármat is meg fogja nyerni. Itt Barcelonában is az lesz a célom, hogy előtte érjek célba, és azt hiszem, jó esélyem lehet erre. Nagyon sokat számít egy versenyzőnél, ha folyamatosan nyer, és ez persze jó hatással van rád. Ettől független még mindig elég erősnek és motiváltnak, valamint koncentráltnak érzem magam ahhoz, hogy ott legyek az élen.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Rosberg nem gondol a bajnoki címre.

„Nem, csak arra, hogy első legyek. A tabella csak a legritkább esetben érdekel. Nagyon élvezem ezt az időszakot, mert soha ezelőtt nem vezethettem ilyen gyors, erős és versenyképes autót. A Mercedes fejlesztései beértek és az új csomag nagyszerűen működik. Azt hiszem, megérdemeljük azt, hogy jelenleg mi dominálunk, mert rettentően sokat dolgoztunk ezen 2010 óta. A Red Bullnak is kellett pár év, mire eljutott erre a szintre, és a Ferrarinál is voltak már nagyobb kihagyások, míg újra dominálni tudtak.”

Semmi sem tart örökké.

„Ez igaz, és emiatt is kell kiélvezni, és kihasználni a lehetőségeidet. A Forma-1 mindig változik, de időről időre lesznek olyan csapatok, akik képesek dominálni. Ez most a Mercedes, és meg kell ragadnunk a lehetőséget.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen: Nem az élen versenyez a Ferrari, így az sem érdekel, hogy hol van Alonso!
Következő cikk Alonso: Éjjel-nappal dolgozik a Ferrari a fejlesztéseken

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország