Rosberg: Nagyon szerencsés ember vagyok!

Nico Rosberg, a Mercedes AMG Petronas német versenyzője rendkívül szerencsésnek érzi magát a sportban.

A 27 esztendős Rosberg 2006 óta versenyez a Forma-1-ben. A tapasztat pilóta „sorsa” gyakorlatilag a születésekor megpecsételődött, miután édesapja az a Keke Rosberg, aki 1982-ben világbajnokságot nyert a kategóriában.

Nem sok versenyzőnek adatik meg az, hogy a Forma-1-ben versenyezzen és azt olyan körülmények között tegye meg, mint például a „kis Rosberg”, aki jelenleg a Mercedes alkalmazásában áll.

„Boldog vagyok.” – kezdte a SportWoche lapnak adott nyilatkozatában Rosberg, aki jelenleg Lewis Hamilton csapattársaként dolgozik a német gyártó istállójánál.

„Időről időre emlékeztetem magam arra, hogy milyen szerencsés vagyok, hiszen a hobbim a munkám. A rutin miatt azonban néha mindezt elfelejted, hiszen a munkád egyúttal az életed.” – tette hozzá a német.

Nicóban elég korán tudatosult az, hogy a Forma-1-ben akar versenyezni.

„10 éves voltam, amikor tudatosult bennem az, hogy azt akarom csinálni, amit az édesapám. Ekkor már közelről figyelhettem meg őt a DTM-ben. Akkor úgy éreztem, hogy engem is elkapott ez az őrület, ami azóta is tart. Mindig is boldoggá tett az, amit csináltam.”

Rosberg most azonban magasabb sebességi fokozatra kapcsolna, hiszen nem elégszik meg azzal az egy bizonyos futamgyőzelmével, amit még 2012-ben Kínában szerzett. Nico célja egyértelműen az, hogy versenyeket és világbajnokságot nyerjen az „Ezüst–Nyílakkal”.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING