BRÉKING

Rosberg nagyon meglepődne, ha a Mercedes nem hosszabbítana vele

A német versenyző szerint nem kérdés, hogy a Mercedes hosszabbítani fog vele és bízik benne, hogy még sokáig a honfitársaival lehet a Forma-1-ben.

Nico Rosberg 2009-ben eredetileg a Brawn GP-hez írt alá, mely közben Mercedes lett. Ez természetesen még jobb feltételeket jelentett számára, de mióta Lewis Hamilton versenyez mellette, képtelen legyőzni a csapattársát.

Rosberg kontraktusa az év végén lejár és egyelőre nincs érvényes szerződése a következő évre, de látván azt, hogy hogyan teljesít, miközben az első két futamot megnyerte, nem kérdés, hogy maradhat.

„A szerződés nem olyasvalami, ami a fejemben járna. Miért is lenne így? Egyébként is, nagyon kényelmesen érzem magam itt, és nagyszerű a kapcsolatom a csapattal. Egy ideig még itt leszek és ez a helyzet. Ez nem olyan dolog, amin most gondolkodnom kellene.” – fogalmazott Rosberg a brit Autosport hasábjain.

Rosberg a stressz helyett csak élvezni próbálja a pillanatot, hogy vezeti a bajnokságot és jó helyzetből várhatja a folytatást.

„Egyszerűen csak élvezem a pillanatot. Nagyon kiváltságos dolog ezt az autót vezetni, és ilyen hosszú időn át versenyben lenni a győzelemért. Amikor most majd elutazok Kínában, tudhatom, hogy ott is a győzelemért leszek harcban.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Hangban és kinézetben is bődületesen menő volt ez a McLaren! fotó: dppi

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. április 10.

„Nagyszerű érzés ez, és fantasztikus dolog, ha nyersz, valamint együtt ünnepelsz a csapattal. Remekül kezdődött számomra a szezon, de ezzel nem ért vége számomra a dolog. Itt most minden a pillanatokról szól, és nem tekintek igazán előre.”

A média szerint Rosberg jobban birkózik meg a rádiókorlátozásokkal, mint Hamilton, ami egyértelműen előnyt jelent számára.

„Lewis okos és ez olyasmi, ami nem nagy probléma számára az alkalmazkodást illetően. Rajtunk múlik odakint, hogy mi lesz, kezdve az üzemanyaggal, és így tovább. Szeretem ezt a fajta kihívást. Ez jó.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: A csapaton belüli rivalizálás miatt folyton cserélgetjük Hamilton és Rosberg szerelőit!
Következő cikk Force India: „Kiábrándító, ami velünk történik…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország