BRÉKING

Rosberg nagyon magas fizetést harcolhat ki magának a Mercedesnél

A német gyártónak sietnie kell Nico Rosberg szerződésének meghosszabbításával, mivel a pilóta futamról futamra többet ér.

Érdekes helyzetben van Rosberg, mivel jelenleg úgy vezeti magabiztosan a bajnokságot, hogy továbbra sincs érvényes szerződése a következő évre, szemben a világbajnok csapattársával.

Nico korábban már több alkalommal is hangsúlyozta, nem aggódik emiatt, mert a Mercedes a második családja és még hosszú éveken át velük maradna a Forma-1-ben, valamint talán azután is, mint tette azt Michael Schumacher, a korábbi csapattársa.

A német versenyző eddig az összes futamot megnyerte a szezonban és egyre közelebb és közelebb kerül Sebastian Vettel rekordjához, így ezek után kicsit furcsa lehet, hogy a Mercedes még nem kínált neki új kontraktust.

Hamilton esetében is valami hasonlót láthattunk, de ahogy Lauda is elmondta, miután a brit bajnok menedzser nélkül tárgyalt a Mercedesszel, mindent háromszor át akart olvasni, hogy biztos legyen a dolgában, és emiatt húzódott el a dolog. Rosbergnél kicsit más a helyzet, de ugyanúgy húzódik az ügy, ami javarészt a Mercedesnek köszönhető. Legalábbis eddig a pontig, hiszen most már Nico is tudja, hogy az ő kezében lehet az új szerződésének sorsa.

Nico a következő hónapokban az esetleges újabb győzelmeivel egy nagyon magas fizetést harcolhat ki magának a csapatnál, de az minden bizonnyal így sem fogja megközelíteni azt, amennyit most Lewis keres.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egyszerűen úgy reagált erre, hogy talán tényleg sietniük kellene a szerződéshosszabbítással, de egyelőre nem lát okot arra, hogy ne közösen folytassák tovább, hiszen már 6 éve dolgoznak együtt.

Ugyanakkor az is tény, hogy Rosberg számára nincs más opció, ha nyerni akar, mivel a Ferrarihoz aligha menne másodszámúnak Vettel mellé, míg a Red Bull Verstappennek tervez ülést adni Ricciardo mellett, addig a McLarennél Vandoorne lehet az, akit favorizálnak Button helyén és ki tudja, Wokingban mikor áll össze a csomag.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli a héten bejelentheti, hogy kiszáll a Forma-1-ből: jön a Michelin?
Következő cikk A gyártók puccsot terveznek Ecclestone ellen?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország