Rosberg: Minden idők egyik legizgalmasabb versenyével hallgattattuk el a kritikusokat

Rosberg: Minden idők egyik legizgalmasabb versenyével hallgattattuk el a kritikusokat

Nico Rosberg nagyon örül annak, hogy Bahreinben egy rendkívüli show-t láthattak a nézők, mely után a kritikusok elhallgattak egy időre.

A Forma-1 az új szabályai és motorjai miatt rengeteg kritikát kap. A hangokra minden bizonnyal hamarosan lesz megoldás, és már a Spanyol Nagydíj után hangosabbak lehetnek az V6-os turbók.

Az igazság azonban az, hogy már Malajziában és Bahreinben is jobb volt a helyzet, és a sivatagi versenyen senki sem foglalkozott a halkabb motorhangokkal, miután a futam szenzációsra sikeredett. A mezőnyben szereplők és a paddockban dolgozók szerint egyelőre túl korai lenne megmondani azt, hogy mennyire sikeres az új Forma-1, vagy sem.

A Mercedes német versenyzője ehhez a réteghez tartozik.

„Úgy vettem részre, hogy a bahreini versenyt nagyon pozitívan fogadta a közönség, és igazán kielégítő látni mindezt számomra, miután nagyon is mélyen érintett vagyok a sportban. Voltak kritikák az új szabályok miatt, és ezek nagyon igazságtalanok, miután még túl korai megítélni az ilyen forradalmi szabályokat.” – mondta Rosberg a crash.net kérdésére.

„Ezzel együtt elmondhatjuk, hogy a hangok egyre jobbak és jobbak. Az én nézetem ezzel kapcsolatban az, hogy nincs jobb, amikor ezeket a kritikusokat úgy hallgattatjuk el, mint legutóbb, amikor is minden idők egyik legizgalmasabb versenyét teljesítettük a Forma-1-ben.”

„Noha csalódott voltam a verseny végeredménye miatt, ez hamar támadóállásba tett át engem a következő versenyt, Kínát illetően.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING