Rosberg: „Mick, két baleset már túl sok”

A 2016-os világbajnok, Nico Rosberg kisebb kritikával illette korábbi mercedeses márkatársának fiát, aki Monacóban kétszer is összetörte a Haast, másodjára ráadásul annyira, hogy nem tudott elindulni az időmérőn.

Mick Schumacher, Haas VF-21, crashes out in FP3

Mick Schumacher, Haas VF-21, crashes out in FP3

Charles Coates / Motorsport Images

Günther Steiner pedig egyértelmű volt a hétvége előtt: „Srácok, csak maradjatok a pályán, és ne törjétek össze az autót.” Az utasítás logikus volt, hiszen a hercegségben elég egyetlen apró hiba vagy megcsúszás, és egyből megsérülhet az autód, az pedig pénzbe kerül.

Mick Schumacher azonban nem tudta magát távol tartani a szalagkorlátoktól, az FP3-as balesete pedig nagyjából 500 ezer dollárba fog fájni a Haasnak, ráadásul még a kvalifikáción sem lehetett ott, tehát duplán bűnhődött érte a csapat.

Ettől függetlenül nem ez volt az első eset idén, hogy a német újonc hibázott, csak ezúttal nagyobb következményekkel járt minden. Imolában a biztonsági autó mögött törte meg az autó orrát, míg Bahreinben az újraindítást követően forgott meg.

Még több F1 hír:

Rosberg, aki Michael Schumacher csapattársa volt a Mercedesnél 2010 és 2012 között, így fogalmazott a helyzet kapcsán: „Egy baleset még rendben van, de kettő már túl sok. Amennyire jól ment neki eddig ez az év, ez most annyira nagy csapás volt számára. A többi újonc jobb volt” – mondta a német Skynak.

Schumacher ugyan a futamon is utolsóként ért célba, de ehhez köze volt egy problémának is, amely a 47-es kocsinál lépett fel. Így hiába előzte meg az első körben Nyikita Mazepint, később vissza kellett neki adnia a pozíciót, mert technikai gondja adódott, amelyet időbe telt megoldania a csapatnak menet közben.

Nagybátyja, Ralf Schumacher a monacói hibái ellenére azért persze megvédte Micket: „Mindannyian vétettünk hibákat. Hagynunk kell őt békében versenyezni. Egyikünk sem ült még annyira rossz teljesítményű autóban, mint amilyenben ő ül.”

Sainz hiába akarta támadni Verstappent, ez is hátráltatta őt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso vajon milyen üzenetet hagyott hátra Russellnek Monacóban?
Következő cikk Ezért lehetett ilyen erős a Ferrari Monacóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország