Rosberg megnevezte az idei év legjobb 5 versenyzőjét

2016 világbajnoka, Nico Rosberg megnevezte azt az öt versenyzőt, akiket idei teljesítményük alapján a legjobbnak tart. Talán meglepő lehet, kit jelölt az első helyre a német ex-versenyző…

Rosberg megnevezte az idei év legjobb 5 versenyzőjét

2020 ismét a Mercedes hegemóniáját hozta: míg a csapat zsinórban 7. világbajnok címét ünnepelhette, Lewis Hamilton pályafutása egészét nézve érte el ezt a számot.

A hibrid éra 2014-es kezdete óta egyedül Nico Rosberg tudta megszakítani Lewis Hamilton egyeduralmát azzal, hogy 2016-ban elhalászta előle az egyéni világbajnoki címet. A német úgy gondolja, egykori csapattársa a mezőny fölé nőtt idén.

Még több F1 hír:

„Ami az idei év Top5-jét illeti, Hamiltont tenném az első helyre” – kezdte Rosberg. „Évről évre bizonyítja, miért ő a legjobb” – mondta Rosberg a Youtube-csatornájára feltöltött videón.

Max Verstappené a második hely. Ez a két versenyző nagyon közel van egymáshoz. Verstappen mindig kihozza a maximumot az autóból, és remek munkát végez.

„A harmadik hely Leclerc és Ricciardo között dől el. Leclerc-t választanám, mert hihetetlen volt, amit az idei Ferrariból ki tudott hozni.”

„Amilyen simán megverte idén Vettelt, aki egyike a történelem legjobbjainak, bizonyítja hihetetlen tehetségét.”


Elkészült a Motorsport.com Hungary podcastjének legújabb adása!


„Ricciardo a negyedik, nagyszerű szezon áll mögötte.”

„Az ötödik helyre Gaslyt választanám, aki rengeteget fejlődött az AlphaTauriban. Még győzelmet is szerzett a csapattal, így őt választom ötödiknek.”

A legjobb öt mellett Rosberg másokat is kiemelt, köztük a McLaren versenyzőit.

„Szeretnék másokat is megemlíteni, akik nagyszerű teljesítményt nyújtottak: Norris, Sainz, Russell és persze Hülkenberg” – zárta Rosberg.

Nico Hülkenberg idén a Racing Point hiányzó versenyzőit helyettesítette, összesen három alkalommal. A 70. Évforduló Nagydíján a harmadik helyre kvalifikálta magát, majd a 7. helyen végzett.

Kivételes megtiszteltetés érte Hamiltont

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Norris: Hiányozni fog Carlos!
Előző cikk

Norris: Hiányozni fog Carlos!

Következő cikk

Vettel megható sorokkal búcsúzott Leclerc-től

Vettel megható sorokkal búcsúzott Leclerc-től
Hozzászólások betöltése