BRÉKING

Rosberg maradna az élen, Hamilton tovább akarja lopni a távot

Nico Rosberg elszánt, hogy a bajnokság végéig a tabella élén maradjon, míg csapattársa természetesen változtatna a helyzeten. Jöhet a következő forduló!

Lewis Hamilton:

"Jó érzés volt végre ismét felállni a dobogó csúcsára Monzában - különösen úgy, hogy újfent keményen indult a futam. Az autó szinte szárnyalt a nehézre sikerült első köröket követően, és remek volt építeni arra a tempóra, amit a hétvége elején is éreztem. Természetesen nem tudtam lecsökkenteni nagyon a hátrányt, miután Nico a második lett - de még mindig sok pontot lehet szerezni, és örülök, hogy sikerült előrelépni. A sok fent és lent ellenére még mindig remekül vagyok, és tényleg harcban vagyok a címért; ez óriási motivációval tölt el az utolsó hat versenyre - kezdve Szingapúrral. Remek helyszín arra, hogy megkezdjük a szezon utolsó tengerentúli részét. A város pezseg, a pálya mega. Utcai pálya, én pedig imádom ezeket. 2009-ben nyertem ott, ami tényleg különleges élmény volt, plusz van még egy dobogóm is onnan - aminek egy győzelemnek kellene lennie igazából - még az első futamról 2008-ból. Azóta nem voltam valami szerencsés ezen a pályán, de remélhetőleg ez változni fog a következő hétvégén."

//

Post by www.f1-live.hu.

Nico Rosberg:

"Annak ellenére, hogy nem igazán úgy sikerült, ahogy reméltem, még így is nagyon sok pozitívumot vittem magammal Monzából. Az Ezüstnyilunk ismét szupergyors volt a riválisokhoz képest, remélhetőleg ezt a szezon végéig tartani tudjuk. Természetesen csalódott voltam, hogy pontokat vesztettem a csapattársammal szemben a bajnoki harcban - de még mindig az élen állok, és elszánt vagyok, hogy ott is maradjak. Jön a Szingapúri GP, ami határozottan az egyik csúcspont az év folyamán. Egyszerűen irreális - tényleg mindenkinek azt tanácsolom, hogy menjen el egyszer oda, ha tud, mert fantasztikus élmény. Ott szereztem a második dobogós helyezésemet 2008-ban, amikor második lettem, és általában véve is élvezem az utcai pályákat, így már várom, hogy most jobban menjek ott."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: ha nem akarunk GP2-es motorokat, oldjuk fel a fejlesztések befagyasztását
Következő cikk Túl könnyű megszerezni a Forma-1 versenyzői engedélyét? Jöhet az új korhatár és a szigorúbb szabályok?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország