Rosberg magányosan az élen: számítottak rá, hogy most messzire lesz a Ferrari

Rosberg magányosan az élen: számítottak rá, hogy most messzire lesz a Ferrari

Nico Rosberg és csapata azzal kalkulált, hogy a Ferrari most messzebb lesz, mint általában, mivel Szocsi nem fekszik a riválisoknak. A német versenyzőnek ismét keze alá dolgozott a szerencse, ugyanis Lewis Hamilton legjobb esetben is csak a 10....

Rosberg ellenfél nélkül maradt a Q3-ra, Hamilton nem tudott pályára hajtani az utolsó felvonásban. A német versenyző pár perccel a vége előtt már a boxban integetett a tévénézőknek és a lelátókon ülőknek, felesleges lett volna erőltetni a második kört.

„Az első köröm jó volt, de az utolsó gyorsabb is lehetett volna érzésem szerint – ugyanakkor magabiztos voltam, hogy az első elég lesz a pole-hoz”- mondta Rosberg. „A Q2-ben látott különbségek alapján elégnek kellett lennie. Király érzés volt, mindent vagy semmit alapon mentem, de sajnos nem vált be. Kivételes időmérő volt; az autó összeállt, az egyensúly, minden tényleg jó volt.”

Vettel, aki a második lett, de a hetedik helyről rajtol büntetés miatt, bő 7 tizedet kapott tőle. „Kicsit számítottunk rá a hétvége folyamán (hogy ekkora lesz az eltérés). Már pénteken láttuk, és nem voltak olyan közel. Itt nincsenek elég közel, és az utóbbi hétvégéken végig azt mondogattuk, hogy közel vannak – talán most le kell állni ezzel. A részünkről igen erősnek tűnik a dolog, mintha növeltük volna az előnyt, de ez egy annyira egyedülálló hely, hogy a körülmények is rendkívül sajátosak. Máshol például nincs ilyen aszfalt, ilyen furcsa. Ez alapján nem lehet általánosítani”- fejtette ki.

Rosberg nem gondol arra, hogy egy nap őt is utolérhetik a megbízhatósági gondok, és most kell elhúznia, amíg lehet. „Nem így gondolok erre. Maximalizálnom kell, és nagyon bízok a csapatban, hogy minden nehézséget megoldanak, amivel jelenleg szemben állunk. Ennyi. Nem gondolok ilyen eshetőségre. Arra koncentrálok, amit irányításom alatt tudok tartani.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING