BRÉKING

Rosberg: Jobbra fordulnak majd a dolgok, de harcolni fogunk egymás ellen Hamiltonnal!

Lewis Hamilton és Nico Rosberg a Mercedes pilótái óriási harcban állnak a világbajnoki címért. Az egykori barátságot a monacói versenyhétvége teljesen tönkretette, de Rosberg nem látja olyan borúsan a helyzetet.

Írta: N. Márton

A német istálló idén toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből, és a csapattársak ádáz küzdelmet vívnak a győzelmekért. Először Bahreinben kerültek nagyon kemény csatába, majd Barcelonában is kis híján hasonló történt. Monacóban viszont robbant a bomba: Rosberg egy meglehetősen furcsa manővernek köszönhetően megszerezte a pole pozíciót, mely után Hamilton nagyon negatívan nyilatkozott róla.

Nico a Motorsport Magazin honlapján így értékelte jelenlegi kapcsolatukat: „Mindig megvitatjuk a problémákat, ez most is megtörtént. Biztos vagyok benne, hogy a dolgok jobbra fordulnak, és el fogjuk felejteni a történteket. Ez kulcsfontosságú, mert a sportban csak akkor lehet nyerni, ha csapatként harcoltok. Bizonyára most kicsit nehezebb házon belül, de nem ez az első alkalom mikor ez történik a sportban.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Fontos, hogy ismerik már fiatal koruk óta, így könnyebb megbeszélni a gondokat is: „A beszélgetéseink könnyebbek, ez az előnye annak, hogy ismerjük egymást évek óta. Egyszerűen leülünk és beszélgetünk a nehéz, házon belüli helyzetekről. Ennek ellenére egy kemény csata lesz köztünk ebben a szezonban.”

Kérdés, hogy ezeket a beszélgetéseket, hogy értékeli Hamilton. A brit a hétvégén már olyan kijelentést is tett, miszerint nem szükséges a kommunikáció köztük, ennek tükrében meglehetősen furcsa Rosberg szemlélete.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel egy F1-es Ferrarit vezetett, újra indulnak a pletykák
Következő cikk Hamilton: Csak nevetni tudtam Rosberg telemetriai adatain az időmérő után (frissítve)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország