Rosberg is elmondta, szerinte Verstappen vagy Hamilton volt-e jobb 2021-ben

Az F1-es csapatvezetők már több ízben szavaztak, de még maguk a versenyzők is elmondták, hogy kiket tartottak 2021-ben a legjobbnak a mezőnyből. A sorból nem maradhatott ki Nico Rosberg sem, aki szintén véleményt formált.

Lewis Hamilton, Mercedes, 2nd position, Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, congratulate each other in Parc Ferme

Steven Tee / Motorsport Images

A 2016-os világbajnok, aki mostanában TV-s szakértőként is dolgozik, valamint az Extreme E-s csapatát is menedzseli, most egy újabb Youtube-videóban fejtette ki gondolatait, és nem fogta vissza magát.

„Először is Verstappen, mert egyszerűen fenomenális volt. Az a szint, amelyet az időmérőkön hozott, a szezon során mutatott kiegyensúlyozottsága, a Lewis elleni manőverei… Ez talán minden idők legjobbja volt.”

Még több F1 hír:

„Lewis ellen ment a Mercedesben, akik domináns formát mutattak. Ráadásul ott voltak a kerék a kerék elleni párharcok, amelyekben Hamilton a legjobb. Ugyanakkor azt lehet mondani, hogy Verstappen még jobb volt nála, ami őrületes” – méltatta az új bajnokot Rosberg.

„Nem beszélve arról a szintről, amelyet nyomás alatt volt képes hozni. Verstappen még talán jobban is megy, amikor nagy a teher rajta. Én három tizeddel lassabb voltam ilyenkor, de ő mintha két tizeddel gyorsulna! Hihetetlen. Nem tudom, hogyan csinálja ezt.”

„Szóval nálam Verstappen volt a legjobb, ha megnézzük az egész évet. Ha figyelembe vesszük a balszerencsét is, neki abból is egy kicsivel több jutott. Szóval Verstappen az első, Lewis a második, de neki is lehengerlő éve volt. Valamelyest hullámzóbb, de talán azért is, mert az autó teljesítménye is hullámzó volt.”

 

„Emellett Valtteri is le tudta őt győzni az időmérőkön nem egyszer, szóval ezért is tenném őt most a második helyre.” Rosberg véleménye tehát egybehangzik a legtöbb rangsorral, ahol szintén a holland lett az év versenyzője, míg a brit kicsivel ugyan, de elmaradt mögötte.

Ami a többieket illeti, a sorrend ott sem változott sokat. Rosberg szemében is Lando Norris és Carlos Sainz voltak a következő legjobbak, ő viszont a végén nem akarta egyiket a másik elé rakni, ezért inkább mindkét pilótát a harmadik helyre tette, mert elképesztő évük volt.

Az ötödik helyre pedig a másik ferraris, Charles Leclerc került, akinek ugyanúgy voltak kiugró eredményei és teljesítményei a 2021-es idényben, elég csak a két pole-jára vagy a Brit Nagydíjon mutatott vezetésére gondolni.

Rosberg nem érti, a Red Bull miért nem fontolta meg Gasly visszahívását

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Átlagosan így végeztek az F1-es pilóták az időmérőkön
Következő cikk Ocon: „Mérhetetlenül büszke vagyok rá”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország