Rosberg: Hamiltonnak igaza van, három világbajnok ellen kellett bizonyítania

Nico Rosberg sem maradhatott ki Lewis Hamilton és Max Verstappen piszkálódásából, és elmondta, hogy a britnek igaza van, ugyanakkor ez semmit sem von le a holland érdemeiből.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo, Lewis Hamilton, Mercedes F1 W14

Nagy port kavart Lewis Hamilton azon nyilatkozata, melyben kijelentette, hogy minden csapattársa erősebb volt, mint Max Verstappen csapattársai, amit természetesen a holland sem hagyott szó nélkül.

A Red Bull pilótája szerint Hamilton egész egyszerűen csak irigy a sikereire, és ezzel akar egy kicsit odaszúrni neki. Rosberg szerint valahol félúton lehet az igazság, hiszen Hamiltonnak valóban világbajnokok ellen kellett bizonyítania, ugyanakkor Verstappen zsenialitása így is nyilvánvaló.

„Furcsa, hogy Lewis erről beszél: 'A csapattársaim jobbak voltak'” – elevenítette fel Hamilton érdekes megjegyzését Rosberg a Sky TV-ben. „Honnan jött ez? Egy kicsit furcsa. Bár úgy gondolom, hogy szerintem igaza van.”

Rosberg szerint Alonso és Button – valamint a saját – neve valóban erősebben cseng, mint Verstappen csapattársaié, hiszen a holland oldalán maximum Daniel Ricciardót lehetne kiemelni, aki többszörös futamgyőztesnek mondhatja magát az F1-ben.

„Három világbajnok volt a csapattársa” – világított rá a tényekre a maga is világbajnoki címet szerző pilóta a nyilatkozata során. „Ez sokat elmond, nem igaz? Szóval szerintem ez így van rendjén.”

„Mindazonáltal ez nem igazán releváns, mert mindannyian tudjuk, hogy Max milyen elképesztően fantasztikusan vezet” – tette hozzá Rosberg, aki szerint a holland habár még nem érte el a legnagyobbak szintjét, már közel áll hozzá.

„Max nagyon erősen robog ugyanarra a szint felé, mint ahol Hamilton, Michael Schumacher, Ayrton Senna tanyázik.”

Eközben a Haas a saját gondjaival van elfoglalva, hiszen ezúttal is a gumikezeléssel gyűlt meg a bajuk, emiatt nem tudtak jó eredményt elérni az időmérőn.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: Sainz védekezése kemény volt, Verstappen rekordja elképesztő
Következő cikk Toto Wolff Verstappenről: „A számok a Wikipédiának szólnak, amit úgysem olvas senki...”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország