Rosberg: Hamilton nem felejti el, mit tett Verstappen…

2016 Forma-1-es világbajnoka, Nico Rosberg szerint korábbi csapattársa, Lewis Hamilton nem fogja elfelejteni a szezon folyamán az imolai első körös incidenst, amelynek minden pillanatát elraktározta, és ennek megfelelően fog viselkedni a pályán.

Lewis Hamilton, Mercedes, in the post Qualifying Press Conference

Lewis Hamilton, Mercedes, in the post Qualifying Press Conference

FIA

Nico Rosberg a 2016-os világbajnoki cím megszerzését követően visszavonult a versenyzéstől, a portugál nagydíjhétvégén pedig a Sky Sports szakértőjeként lehetett találkozni a némettel.

Emellett az olasz Sky-nak is elemezte az eddigi történéseket, amelyben többek között azt is elmondta, szerinte Hamilton nem fogja elfelejteni, hogy mi történt Imolában a rajt után.

Még több F1 hír:

„Max és Lewis csatája padlógázzal zajlik, és a szurkolóknak pontosan erre van szükségük – egy megragadó kerék a kerék elleni csatára. Verstappen kegyetlenül kitette Hamiltont Imolában, Hamilton pedig ezt nem fogja elfelejteni a szezon folyamán!”

„Lewis egy szót sem szólt erről a rádión, de higgyetek nekem: ennek minden pillanatát elraktározta, és most már tudja, milyenfajta csatát vív, és ennek megfelelően fog viselkedni a pályán. Számunkra, nézők számára pedig ez mesés lesz.”

Rosberg arról is meg van győződve, hogy a körülmények megváltozása miatt nem ugyanazt a Verstappent fogjuk látni, akit tavaly láttunk.

 

„Tavaly Maxnak csak ritkán volt lehetősége a futamgyőzelemre. Most viszont Lewisszal együtt a legnagyobb favoritok közé tartozik, ez pedig nagymértékű változás. Pilótaként ilyenkor tízszer akkora nyomás van rajtad, mivel egy ilyen jó autóval nem engedheted meg magadnak, hogy hibázz.”

„Gondolnod kell a hosszú távú következményekre is, folyamatosan sok pontot kell gyűjtened. Az is látszik, hogy Hamilton folyamatosan Maxot próbálja beállítani favoritnak, hogy nyomást helyezzen rá, ezért mondja azt, hogy a Red Bullé a legjobb kocsi. Max pedig pontosan ugyanezt teszi Lewisszal” – magyarázta Rosberg.

Egy elképesztő onboard: ilyen egy rajt Monacóból Hunt legendás autójával! (videó)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: Nem biztos, hogy miénk a leggyorsabb autó…
Következő cikk Schumacher majdnem elkapta Latifit – a német közel 5 tizedet adott Mazepinnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország