Rosberg: Hamilton csak veszíthet Russell érkezésével

Nico Rosberg szerint a Mercedes új pilótafelállása egyértelműen nagy nyomást helyez Lewis Hamilton vállaira, hiszen ha az elején kikap Russelltől, akkor a fiatal brit lehet minden idők egyik legnagyobb hőse.

George Russell, Williams

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Mint ismert, a Mercedes hivatalosan is bejelentette, hogy 2022-ben George Russell érkezik a csapathoz Valtteri Bottas helyére, így Lewis Hamilton hosszú idő után újabb nagy kihívással nézhet szembe csapaton belül.

Nico Rosberg 2016-ban képes volt legyőzni Lewis Hamiltont a Mercedesnél, így igazán közelről ismeri a brit rekordert, akit a valaha volt egyik legjobb pilótának tart a Forma-1 történetében. A német most arról fejtette ki a véleményét a Sky F1-nek, hogy mire számíthatunk a német gyártó új pilótafelállásával kapcsolatban.

„Russell számára az a pozitívum, hogy nincs veszítenivalója, mindenből csak nyerhet, mivel a valaha volt legjobb ellen mehet” – jelentette ki Rosberg a Sky F1-nek. „Senki sem várja el tőle, hogy elpusztítsa a csapattársát, de ha mégis sikerül neki, ő lehet minden idők legnagyobb hőse.”

Még több F1 hír:

„Ez az, ami nehézzé teszi Lewis helyzetét, mert itt van ez a fiatal fegyver, aki sohasem nyert semmit (az F1-ben), szóval Lewis csak veszíthet ezzel. Ő a legnagyobb, de képzeljük el, hogy mi lenne, ha ez a fiatal fegyver elkezdené legyőzni őt… Ez egy igazán kényelmetlen helyzet a számára.”

„George számára a kihívás az első kerék a kerék elleni csata lesz” – tette hozzá a német. „Megadja magát, vagy esetleg odatart? Ez nehéz ügy, mivel ha odatart, és ütközés a vége, ami ráadásul az ő hibája, az rémes kezdet lenne a számára a Mercedesnél.”

Albon egy év kihagyást követően visszatér az F1-be!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz a Ferrarinál teljesítette élete legjobb szezonkezdetét
Következő cikk Alonsót arról faggatták, hogy mit tanácsolna Russellnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország