Rosberg figyelmeztette a Red Bullt az „dühös és türelmetlen” Verstappen miatt

Bár a háromszoros világbajnok Olaszországban többé-kevésbé nyugodtan kezelte a csapat rossz helyzetét, Nico Rosberg mégis amondó, hogy szerinte Max Verstappen kezd egyre „dühösebb és türelmetlenebb” lenni.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Verstappen rendkívül erősen kezdte ezt a szezont is, hiszen a futamok többségét megnyerte, ráadásul elég domináns formában. Később aztán az ellenfelek javulásával már nehezebb dolga volt, de az idény első harmadában még ennek ellenére is tudott további győzelmeket szerezni.

Legutoljára azonban a júniusi Spanyol Nagydíjon láthattuk őt a dobogó legfelső fokán, mivel a Red Bull autójának teljesítménye jelentős visszaesést mutat, és Monzában már odáig jutottak, hogy erőből is csak a negyedik leggyorsabb csapat voltak.

A bikásoknak most valahogy menteniük kéne a menthetőt az év végéig, ha ismételten bajnokok akarnak lenni, de Rosberg szerint egyre inkább kezd begyűrűzni hozzájuk a türelmetlenség érzése, mivel a McLaren vészesen közelít hozzájuk mindkét bajnokságban, de főleg a konstruktőrök között.

„Sokkolni fogja őt a helyzet, és látszik, hogy elég sokszor dühös. A monzai lassú kerékcsere után például a kormányát ütötte. Szóval egyértelmű, hogy dühös és türelmetlen, mivel korábban a győzelmekhez szokott, ezért most nehéz átállni arra, hogy már nem nyer” – mondta Rosberg a Sky F1 podcastben.

„Igazából az egész csapat türelmetlen kezd lenni, mindenki egyre stresszesebb és egyre jobban pánikol. Ami pedig elképesztő, hogy nem tudják, mi történik, nem értik a helyzetet.” Hiába azonban ez a sok negatívum, amely mostanság körülveszi a Red Bullt, 2016 bajnoka úgy véli, Verstappen versenyképes tud majd maradni a szezon hátralévő részében.

„Várjunk azért egy kicsit, mert emlékezzünk arra, hogy Zandvoortban saját erejükből lettek másodikak. Az autójuk nem volt olyan rossz. Csak Lando [Norris] tudta őket megverni, szóval várjunk még. Monza eközben teljesen egyedi pálya, szóval nem feltétlenül érdemes a teljesítménykülönbségre hagyatkozni.”

„Bár igazából a soron következő pályák is kivételek lesznek. Baku, Szingapúr, szóval várjuk ki a végét. Én azért úgy gondolom, hogy a második helyért harcban lesz, és olykor talán a győzelem is összejöhet neki a következő hétvégéken” – zárta gondolatát Rosberg.

Verstappen csapattársa, Sergio Perez eközben arról beszélt, hogy a csapat számára már nincsenek kérdések, hiszen tudják, honnan erednek a problémák, így csak a megoldás van hátra.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Briatore: De Meo nem akarja eladni a csapatot!
Következő cikk Hamilton: azt mondták, vége a karrieremnek, mert a „legrosszabb döntést” hoztam…

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország