Rosberg félt Schumacher manipulálásától, amikor a csapattársa lett

Nico Rosberg és Michael Schumacher három szezonon keresztül versenyzett együtt a Mercedes csapatánál, Rosberg pedig elárulta, nagyon félt, amikor kiderült, hogy Button vagy Heidfeld helyett a hétszeres világbajnok lesz a csapattársa.

Nico Rosberg, Mercedes GP with Michael Schumacher, Mercedes GP

Fotót készítette: motosport.com

Nico Rosberg 2006-ban a Williams csapatánál mutatkozott be a Forma-1-ben, majd 2010-re leigazolta a német versenyzőt a Mercedes, ami új lehetőséget adott későbbi világbajnoknak. Akkor még csak remélhette, de végül óriási sikereket ért el a német istállóval.

Rosberg a Mercedes autójával 23 futamgyőzelmet szerzett, 2016-ban pedig világbajnok lett, pár nappal ezután pedig bejelentette a visszavonulását, amivel sokkolta az F1 világát. Az első három mercedeses szezonjában pedig nem más volt a csapattársa, mint Michael Schumacher.

Rosberg az F1 partnerének, a Heinekennek adott interjújában árulta el, hogy mennyire félt, amikor kiderült, hogy Schumacher lesz a csapattársa a Mercedesnél, tartott attól, hogy ez mit fog jelenteni a saját jövőjére nézve.

„Ez a pillanat nem volt túl jó.” – kezdte nevetve Rosberg, amikor David Coulthard erről kérdezte őt.

További híreink:

„Nagyon izgatott voltam, hogy én vezethetem majd a Mercedes csapatát, és ekkor még szóba sem jött Schumacher neve. Akkor senki még nem is beszélt erről. Aztán hirtelen Ross Brawn hívott…”

„Ross azt mondta, hogy egyébként nem Jenson Button vagy Nick Heidfeld lesz a csapattársam, hanem Michael Schumacher. Én pedig csak annyit gondoltam, hogy oh, Istenem!”

„A legőrültebb gondolatok jutottak eszembe, hogy semmi esélyem sem lesz, hogy az egész csapat ellenem lesz, és hogy Michael folyamatosan manipulálni fog engem.”

„És az is felmerült bennem, hogy vajon tartani tudom-e vele a lépést. Ő minden idők legjobbja, lesz egyáltalán esélyem? Ez egy meglehetősen őrült pillanat volt.”

Végül aztán Rosberg volt a gyorsabb mind a három közös szezonjukban, viszont 2016 világbajnoka elmondta, hogy hihetetlenül sokat tanult abban az időszakban, amikor Schumacher volt a csapattársa. A német elárulta, hogy Schumacher „olyan volt a csapatban, mint egy Isten”, és a stratégiai meetingeken is Schumacherrel beszélték meg Rosberg stratégiáját is, nem pedig vele.

Nico Rosberg, Mercedes AMG F1, Lewis Hamilton, McLaren Mercedes, Michael Schumacher, Mercedes AMG F1

Nico Rosberg, Mercedes AMG F1, Lewis Hamilton, McLaren Mercedes, Michael Schumacher, Mercedes AMG F1

Fotó készítője: Mercedes AMG

Rosberg azt is elmesélte, hogy a mérnöki szobában gyakran póló nélkül volt, hogy „megmutassa a kockahasát, és ezzel is kifejezze az erejét”, illetve számtalan egyéb sztori szól még arról, amelyekben Schumacher a dominanciáját akarta erősíteni, az egyik „a monacói WC-s eset”, amiről Rosberg már korábban is beszélt.

„Michael egy pszichológiai harcos. Még nem is kellett ehhez erőfeszítést tennie, természetesen jött neki, próbált pszichológiailag az ellenfelei fejébe férkőzni. Én voltam a csapattársa, emiatt a legnagyobb ellenfele is, és ennek megfelelően cselekedett reggeltől estig.”

„Erre rengeteg példa van. A monacói fürdőszobás történet csak egy közülük. Csak egy fürdőszoba van a garázsban, és Michael tudta, hogy ott álltam kívül, és mondtam, hogy bárki is van bent, jöjjön ki, mert pánikolok, és még az időmérő előtt pisilnem kell.”

„És Michael bent maradt, nézte az óráját, lazított, mert tudta, hogy ezzel stresszt okoz nekem. Aztán kisétált teljesen nyugodtan, és úgy tett, mintha nem tudta volna, hogy az ajtó előtt állok. Ekkorra viszont már teljesen pánikba estem. És ez így ment tovább…” – mesélte Rosberg.


A következő videóban az Alfa Romeo F1 Esport-versenyzőjének virtuális körét nézhetitek meg a Hungaroringen egy WTCR-versenygéppel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull-győzelem a profi esportolók F1-es versenyén, Bereznay 4.
Következő cikk Russell nyerte a drámai virtuális Spanyol Nagydíjat Leclerc előtt: Norris „eltűnt”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország