Rosberg: Ez nagyon furcsa…

Nico Rosberg nehezen talál szavakat a Mercedesnél zajló eseményekre: fél másodperccel gyorsabb mindenkinél az időmérőn, majd egy másodpercet kap körönként a futamon. A német nem tehet mást, mint reménykedik.

Újabb, visszaesésekben bővelkedő futamon van túl a mercedeses, aki tehetetlenül nézte, hogy a pole-ból a hatodik helyen zárja a versenyt. Ez már Rosberg számára is sok, és egyszerűen nem érti, hogy lehet ilyen nagy a tempókülönbség.

„Megint minden olyan remekül indult”- kezdte Rosberg. „Az autó annyira gyors volt… Hihetetlen. Mi sem számítottunk rá. Nagyszerű érzés volt a pole-ban lenni, ennyire dominálni. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy nagyon óvatosan kell örülnöm ennek a dolognak, mivel azzal is tisztában vagyok, hogy a versenytempó a gyengénk”- folytatta a videóüzenetben.

„Ezt már pénteken is láttuk a szabadedzésen. De még mindig reménykedtem, hogy sikerült javítani a helyzeten. Majd jött a vasárnap. A rajt remek volt, jó kis csaták, magam mögött tartottam a srácokat. Arról volt szó, hogy harcoltam, de közben a gumikra is vigyázni kellett… (Ó, az ott Hookie, a macskánk. Egy kicsit éhes – fordult oda a földön fekvő állathoz.) A második kerékcsere után már sehova sem tudtam menni, nem volt tovább. Nem volt meg a tempó, visszafele haladtunk. Igazán sajnálatos. Ott voltunk az élen, harcoltunk… Ez van. Nagyon sok munka van előttünk, próbálunk javítani a dolgokon.”

„Ez az igazi feladat; hogy mi itt a baj? Miért vagyunk annyira gyorsak az időmérőn – 5 tizeddel voltam gyorsabb Alonsónál -, majd a versenyen több mint egy másodperccel lassabbak? Nagyon furcsa. Ez a nagy kihívás most előttünk. Természetesen a helyzet a pályákkal együtt változhat, és Monaco megint más történet lehet, így némi optimizmussal mehetünk oda."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING