Rosberg: Ez a nagy különbség Hamilton és Michael Schumacher között!

Nico Rosberg a pályafutása során két hétszeres világbajnok csapattársa is volt, most pedig elmondta, hogy mi a nagy különbség a brit és a német klasszis között, és felidézett egy, már korábban ismert történetet.

Rosberg: Ez a nagy különbség Hamilton és Michael Schumacher között!

Nico Rosberg 2010 és 2012 között Michael Schumacher, 2013 és 2016 között pedig Lewis Hamilton csapattársa volt a Mercedesnél a Forma-1-ben, tehát ő az egyetlen, aki mindkét hétszeres világbajnok csapattársaként versenyzett.

A német Motorsport-Total.com kérdésére elmondta, természetes tehetség tekintetében valószínűleg Hamilton minden idők legjobbja, Hamilton és Schumacher között pedig nagy különbség, hogy utóbbi szorgalmasabb.

További híreink:

„Lewisnak elképesztő a természetes tehetsége. Ha a tehetséget vizsgáljuk, akkor valószínűleg ő minden idők legjobbja. És erre is épít, fenomenális ösztönei vannak” – kezdte Rosberg, majd rátért arra, hogy mi a legnagyobb különbség Schumacher és Hamilton között.

„A nagy különbség kettejük között a szorgalom. Lewis utálja a tesztelést, míg Michael egész nap tesztelne, hiába egy hétszeres világbajnok. Viszont Michael azt is tudja, hogy ott is lehet tanulni egy kicsit.”

„Tehát a nagy különbség a szorgalom, a szenvedély. De ez egy pszichológiai harc is, nem csak a vezetésről szól minden” – tette hozzá Rosberg, aki felelevenítette azt, amikor Schumacher nem engedte be a vécébe:

 

„Monacóban csak egy vécé volt a garázsban. Michael pedig 10 perccel a kezdés előtt bement, és bezárta magát. Ő pedig pontosan tudta, hogy a versenyzők az időmérő kezdete előtt mindig elmennek a mosdóba.”

„Tehát bezárta az ajtót, én pedig kopogtam, de nem érkezett válasz, és pánikba estem. Ezért végül valahol egy sarokban kellett csinálnom a dolgot – bocs a részletekért. Lewis is képes ilyesmikre, de nem fókuszál erre egész nap” – magyarázta Rosberg.

Az Alpine felfedte, mi állt a két versenyzőjük közötti nagy eltérés hátterében…

megosztás
hozzászólás
Horner: Még az ülés is eltört, azt gondolom, Max Verstappen az eszméletét is elvesztette…
Előző cikk

Horner: Még az ülés is eltört, azt gondolom, Max Verstappen az eszméletét is elvesztette…

Következő cikk

Sebastian Vettel is állást foglalt az Autobahnon történő sebességkorlátozás kérdésében

Sebastian Vettel is állást foglalt az Autobahnon történő sebességkorlátozás kérdésében
Hozzászólások betöltése