Rosberg és Hamilton lefektette a szabályokat: Ezt és ezt szabad a Mercedesnél

Rosberg és Hamilton lefektette a szabályokat: Ezt és ezt szabad a Mercedesnél

Nico Rosberg és Lewis Hamilton megállapodott egymással, mely sokat segíthet nekik abban, hogy ne mérgesedjen el a helyzet közöttük.

Rosberg és Hamilton gyerekkoruk óta ismerik egymást. Már a gokartos időszakukban egymás ellen versenyeztek. Most a Forma-1-ben is csapattársak, de a kapcsolat már közel sem olyan jó közöttük, mint korábban.

Ez elsősorban annak tudható be, hogy tavaly óta ők az egyetlen esélyesei a bajnokságnak. Nemrég azonban változás következett be a kapcsolatukban, ami némiképp segítheti a helyzetüket a folytatásban.

A svájci Blick tudósítója. Roger Benoit információi szerint Rosberg javasolta, hogy vegyenek elő egy üres papírt, és írják le, hogy miképp kezeljék egymást a versenyzés közben, a rajtnál, az előzésnél és így tovább…

Toto Wolff, a Mercedes első embere hangsúlyozta, nem azt várják a versenyzőiktől, hogy a média előtt barátoknak játsszák meg magukat, egyszerűen csak azt akarják, hogy tartsák tiszteletben egymást és a lefektetett szabályokat.

Wolff tudja, hogy ez mennyire nehéz, miután nemcsak egymás ellen, hanem a bajnoki címért is küzdenek, de két tapasztalt versenyzőről van szó, akik értelmesek is.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING