BRÉKING

Rosberg: Én vagyok Hamilton kedvenc ellenfele, akit idén nehezebb lesz legyőznie

Nico Rosberg szentül hisz abban, hogy megfoghatja Lewis Hamiltont és idén legyőzheti őt a Mercedesnél.

Tavaly sokáig a német versenyző volt a favorit, és úgy tűnt, hogy megszerezheti élete első bajnoki címét az F1-ben. Hamilton azonban többször is képes volt felállni a padlóról, és egy hatalmas hajrával 2008 után újra felért a csúcsra.

Rosberg nem győzi hangsúlyozni, hogy sokat tanult a tavalyi évből és idén nagyobb az esélye arra, hogy bajnok legyen. A Sport Bild lapnak adott exkluzív interjújában elmondta, 2015-ben ravasz is lesz, mert sokat tanult az elmúlt évben.

„Kevesebb olyan helyzet lesz számomra, ami ismeretlen lehet. Mindenre felkészültem, ami a pályán történhet. Most valóban jobban felkészültnek érzem magam. Ez a nagyobb tapasztalatnak is köszönhető.”

„Lewis tavaly jobb munkát végzett nálam, így idén javítanom kell ezen. Nem vétettem sok hibát, de mindig jobb, ha nem hibázol. Lewis is erősen motivált lesz, miközben óriási a versenyszellem bennünk egymás iránt.”

„Én vagyok a kedvenc ellenfele, akit le akar győzni. Nincs is ennél szebb, miután 13 éves korunk óta versenyzünk egymás ellen. Ez elég motivációt jelent.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem biztosított Monza jövője a Forma-1-ben: Hatalmas presztízsveszteséget jelentene
Következő cikk Toto Wolff újabb részvényeket adott el a Williams befektetőjének

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország