Rosberg: „Eljött az idő, hogy változtassak...”

Nico Rosberg a jövőben visszafogja magát a videós értékelései során, mivel több negatív kritikát is kapott, többek között Lewis Hamiltontól és Max Verstappentől, a korábbi versenytársaktól.

Jean Todt, President, FIA, and former world champion Nico Rosberg

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Nico Rosberg saját maga döntött úgy, hogy hátat fordít a versenyzésnek, és tette ezt aktuális F1-es világbajnokként, amivel egyúttal a nagy visszavágó is elmaradt közte és Lewis Hamilton között. A kapcsolatuk a végén már nagyon rossz volt, ami nyilván nem volt jó hatással a Mercedesre.

Még több F1 hír:

Rosberg azonban maradhatott volna még, mert érvényes szerződése volt, de az utolsó utáni pillanatokban kiszállt, és a helyén már Valtteri Bottas ül, aki összességében nem jelent kihívást a címvédőre. Nico teljesen nem hagyta el a Forma-1-et és szakértőként, valamint nagykövetként jelen van a hétvégéken, miközben saját vlogcsatornjána is üzemeltet.

Ezen a csatornán keresztül már több erősebb véleményt is mondott, mint legutóbb Max Verstappen esetében, amire nem kicsit rágott be a holland és azt mondta, Rosberg lett az „új Villeneuve”. Nem sokkal később Hamilton is beállt a sorba, kihasználván a lehetőséget arra, hogy egy kicsit odaszúrjon a korábbi csapattársának.

Rosberg a legutóbbi videójában azt mondta, el tudja képzelni, hogy valószínűleg igencsak ideges lett a korábbi csapattársa, de benne nincs rossz szándék, csak a véleményét fejezte ki, talán nem a legjobb formában. Emellett megjegyezte, itt az ideje azon, hogy kicsit változtasson, mivel számára fontos az, hogy ne bosszantsa a korábbi kollégáit, mint Maxt és Lewist, akiket nagyon tisztel, így a jövőben megpróbál kicsit változtatni a hangzáson.


2009 Forma-1 világbajnoka ekkor még csak álmodozhatott arról, hogy egy nap a Forma-1-ben versenyezhet. Egy felvétel, mely a kezdeteket, Jenson Button első motorsportos lépéseit mutatja be.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel emiatt is kapott keményebb büntetést, de kizárásról nem volt szó
Következő cikk Kvjat mellől elpártolt a szerencse, pedig jutott neki Monzában is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország