Rosberg elárulta, egy erős széllökés miatt bukta el a győzelmet Austinban

megosztás
hozzászólás
Rosberg elárulta, egy erős széllökés miatt bukta el a győzelmet Austinban
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. okt. 29. 21:11

A Mercedes német versenyzője Mexikóban elárulta, hogy mi miatt vesztette el az első helyét az utolsó körökben.

Nico Rosbergnek nagyon jó esélyei voltak arra, hogy megnyerje az Amerikai Nagydíjat, még akkor is, ha a rajtnál elment mellette Lewis Hamilton és a biztonsági autós fázis miatt elvesztette a több mint 10 másodperces előnyét.

A végén úgy tűnt, hogy csúszik Hamilton címvédése, hiszen Rosberg haladt az élen, amivel legalább Mexikóig életben tartotta volna a bajnoki esélyeit.

Az egyik kigyorsításnál azonban megindult alatta az autó, és kicsúszott, aminek az lett a vége, hogy Hamilton elment mellette, és megnyerte a futamot, így a bajnokságot is.

Nico a Mercedes hivatalos sajtótájékoztatóján Mexikóban elmondta, egy „őrült széllökés” okozta a bajt, aminek a végén hibázott és kicsúszott.

Rosberg hangsúlyozta, ez nem mentegetőzés a részéről, csak fontos volt számára, hogy megértse, miért is hibázott, mivel ezelőtt soha nem tapasztalt hasonlót.

Következő Forma-1 cikk
Mi mással kezdődhetne a háromszoros bajnoki élet mint tequilával és alvással? Ugye Lewis?

Előző cikk

Mi mással kezdődhetne a háromszoros bajnoki élet mint tequilával és alvással? Ugye Lewis?

Következő cikk

Button szerint a McLaren stratégiája Budapesten és Austinban volt a legjobb!

Button szerint a McLaren stratégiája Budapesten és Austinban volt a legjobb!

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING