Rosberg egyelőre nem avatná bajnokká a Mercedest

Rosberg egyelőre nem avatná bajnokká a Mercedest

Nico Rosberg még várna az ünnepléssel, és szerinte noha nagyon erősnek tűnnek a téli teszteken, közel sem biztos az, hogy a szezonban is ilyen dominánsak lesznek.

A Mercedes messze a vártnál előrébb tarthat a tesztelési programjában. A németek már ezen a héten megkezdték az új autó teljesítményének tesztelését, míg a többiek ennek a „kalandnak” csak a következő héten fognak nekivágni.

Mindemellett a Mercedes a legtöbb kilométert tette meg eddig, ami bizakodásra adhat okot.

„Az érzés pozitív, miközben jónak tűnik a helyzet, és a tempó, de nem akarok ennél többet mondani, mivel még magam sem tudom.” – hangsúlyozta a BBC kérdésére Rosberg.

„Még túl korai lenne megmondani azt, hogy kié a leggyorsabb autó. Ma például az időmérőkre készültünk, míg a többiek nem voltak kint annyi üzemanyaggal, mint mi, ami megmagyarázza a különbségeket.”

„És nem lehet tudni, hogy a többiek pontosan mit is csinálnak, valamint sok különböző abroncsot használunk itt.”

A megbízhatóságot illetően azonban szinte biztosan a Mercedes a legjobb.

„Egyértelmű, hogy a megbízhatóságot illetően a Red Bull előtt vagyunk, akik most küszködnek ezzel, miközben mi sok kört tettünk meg. Reméljük, hogy mire eljutunk Melbourne-ig, minden apró problémánk megoldódik. A cél az, hogy az autónk az Ausztrál Nagydíjra totálisan megbízható legyen. Egy golyóálló autót akarunk.”

Az új technikai csomag azonban nagy kihívást jelent.

„A legnagyobb kihívást az új rendszerek jelentik. Sok komplikáció léphet fel ezen rendszerek miatt, valamint ott van az üzemanyag-megtakarításos téma is. Biztos vagyok benne, hogy nemcsak mi, de más is küzdeni fog ezzel a kérdéssel, mert kemény 100 liter üzemanyaggal célba érni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING