BRÉKING

Rosberg csak játszott Hamiltonnal, amikor visszadobta a sapkát!

Nico Rosberg reagált a tegnapi furcsa jelentere, amit az Amerikai Nagydíj után zajlott le közte és csapattársa között a dobogós ceremónia előtt.

A jelentet a gp-live.hu elsőként tette közzé.

Miután Hamilton odadobta a sapkát Rosbergnek, a német láthatóan elég agresszívan dobta vissza csapattársának, de később tisztázta a helyzetet – ebbe semmi több nem volt, mint egy kis móka Hamiltonnal.

„Ez csak játék volt, semmi több, semmi több ennél.” – mondta utána Rosberg.

Rosberg aki már alapból ki volt akadva Hamiltonra a rajt utáni pillanatok miatt, ahol szerinte Hamilton túl agresszívan vezetett, többször is az Amerikai Nagydíj élén állt, de nyolc körrel a futam vége előtt végzetes hibát követett el, és ezzel Hamiltonnak ajándékozta a győzelmet – és nem mellesleg a harmadik bajnoki címet is.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy a versenyzői viszonyát mindenképp át kell beszélni a Mexikói Nagydíj előtt, de azért megvédte Rosberget: „Nyilvánvaló, hogy versenyzőként nem könnyű feldolgozni, amikor épp abban a pillanatban vesztetted el a bajnokságot második alkalommal a csapattársad ellen egy kemény futamon, ahol az első kanyar egyértelműen nem volt szép, aztán még a saját hibádból el is veszíted az első helyet. Ha mérges, akkor ezt tiszteletben kell tartanunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel jövőre szívesen küzdene Hamiltonnal a bajnoki címért - de csak ha Ő nyer!
Következő cikk Hamilton: Úgyis megelőztem volna Rosberget az első 10 körben, nem az első kanyaron múlt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország