Rosberg: Csak egy pilóta kerülhet közel Hamiltonhoz…

Nico Rosberg, a Mercedes korábbi F1-es versenyzője úgy véli, idén csak egy versenyző kerülhet közel a favoritnak számító Lewis Hamiltonhoz: Max Verstappen. A német hozzátette, ha jól sikerül a Red Bull kocsija, akár Perez is odaérhet.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Charles Coates / Motorsport Images

A hibrid-éra kezdete óta csak Nico Rosberg tudta megverni Lewis Hamiltont, aki a 2016-os világbajnoki cím megszerzését követően nagy meglepetésre bejelentette a visszavonulását.

A német ezúttal az Augsburger Allgemeinének nyilatkozott, amelyben elmondta, ő már azelőtt is tudta, mennyire jó Lewis Hamilton, mielőtt a brit elkezdte volna halmozni a világbajnoki címeket.

Még több hír:

„Már régóta tudom, mennyire jó versenyző Lewis. Talán a külvilágnak ez most egy megerősítést jelent arra vonatkozólag, hogy ő minden idők legjobbja, még ennyi világbajnoki cím után is. Az pedig, hogy ugyanolyan autóban meg tudtam verni őt, extra megerősítést jelent a sikeremnek.”

Rosberg azt is elmondta, szerinte Hamilton lesz a favorit a 2021-es évben is, és véleménye szerint egy pilóta kerülhet közelebb hozzá, míg Bottas esélyei évről évre csökkennek.

„Igen, Lewis a favorit idén is. Elképesztően tehetséges és a legjobb autóban ül. Az egyetlen pilóta, aki közel kerülhet hozzá, az Max Verstappen. Talán az új csapattársa, Sergio Perez is közel lehet, ha jól sikerül a Red Bull autója.”

 

„Máskülönben még a mercedeses csapattársa, Valtteri Bottas van még ott, viszont az ő esélyei egyre csak csökkennek minden évvel, amikor nem sikerül legyőznie Lewist” – mondta 2016 világbajnoka.

Rosberg az aktív pályafutása befejezésével sem távolodott el teljesen a versenyzéstől: idén az Extreme E-ben indít csapatot, ahol Lewis Hamilton alakulatával, a Team X44-ral is összecsaphat.

Aston Martin: Vettel már most értékes visszajelzéseket adott…


A Motorsport Images gyönyörű képeinek segítségével megtekinthetitek a 2021-es F1-es rajtrácsot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Orvosi vélemények Alonso felépülésével kapcsolatban
Következő cikk Ricciardo megmutatta a 2021-es sisakfestését! (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország