BRÉKING

Rosberg csak a szerencsének köszönheti, hogy nem esett ki Kanadában

Toto Wolff elmondta, mindkét Mercedes kieshetett volna Kanadában, de a sors megkímélte Nico Rosberget. Lewis Hamilton autójában teljesen beesett a fékpedál.

A Mercedes autóiban az MGU-K mondta fel a szolgálatot, ami azt eredményezi, hogy a kigyorsítások alatt hiányzik az “elektromos” 160 lóerő, ráadásul nem lehet energiát tölteni az akkumulátorba. Ennek következtében a generátor nem veszi ki a részét a fékezésből a töltési folyamat alatt, ami idővel kikészíti a hátsó fékeket. Idén kisebbre vették a hátsó fékeket, köszönhetően a töltések alatt fellépő fékhatásnak, és a hűtésük sem olyan hatékony, mint korábban.

Kanadában szokatlanul meleg volt, és a 30 Celsius feletti hőmérséklet hűtési problémákhoz vezetett, az elektronika pedig túlmelegedett, végül az elektromos motor lekapcsolt mindkét F1 W05 Hybridben. Hamilton a 47. körben állt félre fékhiba miatt, Rosberg a második helyen ért célba a defektes autóval - rossz ómen a riválisok számára.

//

Post by www.f1-live.hu.

Wolff elmondta, a német versenyző csak a szerencsének köszönheti, hogy célba ért a géppel. "Mindkét versenyzőnek elmondtuk, hogyan kell kezelni a fékeket"- kezdte az osztrák szakember a Sport Bildnek. Rosbergnek előre kellett állnia fékegyensúlyt, hozzászokni az új fékpontokhoz, de közben időmérős köröket kellett teljesítenie. Elmondása szerint “párszor blokkolta az első kerekeket, de amint megtalálta a ritmust, a vezetésre tudott koncentrálni”.

"Változtattunk a fékegyensúlyon, és azt mondtuk nekik, óvatosabban fékezzenek. Mindketten így tettek és pontosan tartották magukat az utasításainkhoz"- folytatta Wolff. "Lewis bejött a boxba. Ha az autó áll, emelkedik a hőmérséklet. Miután visszatért a pályára, először megnőtt a pedál útja, majd teljesen beesett. Pusztán szerencse, hogy ez nem történt meg Nicóval is."

A Sport Bild azt is megjegyezte, Rosberg alapból szívesebben vezet úgy, hogy előre van tolva a fékegyensúly, míg Hamilton azt preferálja, ha hátra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel és Ricciardo bemutatja a Red Bull Ringet: A legendás helyszín visszatér
Következő cikk Allison nem utazik el Ausztriába, mert dolgozik az "ördögi" Ferrarin - átszervezések Maranellóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország