Rosberg bakui kitiltása után apja irodájából nézte Bottas sikerét

Nico Rosberg megsértette az FIA előírásait Kínában, ezért az azerbajdzsáni és a következő, spanyolországi futamra megvonták tőle az akkreditációját. Ennek ellenére élvezte a futamot.

Nico Rosberg, talks to a former team mate

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma-1-es világbajnok gyakran tűnik fel a paddock környékén, így tett volna nyilván Azerbajdzsánban is, ám egy szabály áthágása miatt megvonták tőle az engedélyt. Az FIA nagyon szigorúan veszi a különböző engedélyeket, Rosbergét pedig a hírek szerint valaki más használta, ezért a német az elmúlt és a következő hétvégén nem látogathatja a csapatokat.

A jelek szerint ez nem zavarta 2016 világbajnokát, aki YouTube-csatornáján így is értékelte a látottakat, igaz, nem a bakui paddockból jelentkezett be, hanem apja irodájából. Rosberg tévén követte az eseményeket, amelyek közül elsősorban a győztes, Valtteri Bottas teljesítményével volt elégedett.

"Kemény volt a rajt, a két Mercedes egymás mellett haladt, és jó volt látni, hogy Valtteri nem hagyta magát, és kívül megvédte a helyzetét. Megérdemelte, hogy az élen maradt" - mondta Rosberg, aki szerint jót tesz a versenynek, hogy hozzá hasonlóan Bottas sem akar besorolni másodiknak Lewis Hamilton mögé. "Jó látni azt is, hogy Bottas nem akar második lenni idén, és nagyon küzd Lewis ellen, ez nagyon klassz."

"Hamilton talán egy kicsit gyorsabb volt, de ez nem volt elég az előzésre. Lewis keményen harcolt a végén, de ugyanaz az autó, alig tudott jelentős különbséget kiautózni" - véli a német.

Még több F1 hír:

Rosberg szerint a Mercedesnek jó a tempója, de szerinte a Ferrari nem sokkal van lemaradva. "Az első csapatok nagyon hasonló sebességre képesek, Verstappen is képes volt olyan időket autózni, mint az élen állók."

Rosberg szerint a Mercedes nem trükközik a hétvégék során, és nem csapja be a vetélytársakat az edzések során. "Ha ez a kérdés, a válaszom az, hogy nem, a Mercedes mindig mindent megpróbál kihozni az autóból, de tény, hogy módosítanak a hétvége folyamán, amely persze fejlődést hozhat" - jelentette ki biztosan Rosberg, aki szerint Verstapen volt a verseny legjobbja, mert képes volt a Mercedeshez hasonló körökre.

A német szerint az is nagyon furcsa volt, ahogy a csapatok a lágy gumikon szenvedtek. Rosberg mosolyogva összegezte Daniel Ricciardo versenyét, aki néhány másodpercen belül hozott sorozatos hibáival nemcsak a saját, hanem Daniil Kvyat versenyét is tönkre tette.

A jövőre nézve azt várja, hogy a Ferrari Barcelonában közelebb kerülhet a Mercedeshez, ugyanakkor izgalmasnak tartja az olasz istállón belüli rivalizációt Sebastian Vettel és Charles Leclerc között.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marad 2020-ban is a háromrészes időmérő az F1-ben
Következő cikk A Haas csapatfőnöke szerint így csak költik a dollármilliókat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország