Rosberg: Az F2-es vagy F3-as csapatok is jobb munkát végeznek a Ferrarinál!
Nico Rosberg erőteljes kritikát fogalmazott meg a Ferrari és a csapatfőnök Mattia Binotto felé, mondván: még az F2-es és F3-as csapatok is jobb kiállásokat végeznek és jobb stratégiákat állítanak össze, mint a Scuderia.

Újabb csalódást keltő versenyen van túl a Ferrari csapata, ugyanis a második és a harmadik rajtkockából indulva végül a harmadik, illetve a nyolcadik pozícióban végeztek, míg Max Verstappen ismét győzni tudott.
Leclerc hátránya már 109 pont, ennek ismeretében lemondóan nyilatkozott, Carlos Sainz egyik zandvoorti kiállása pedig 12,7 másodperces volt, mivel a bal hátsó gumit csak később hozták ki a szerelők.
A verseny után a Sky szakértőjeként dolgozó Nico Rosberg heves kritikát fogalmazott meg a Ferrari és Mattia Binotto felé, és hangsúlyozta, változtatnia kell a vörös alakulatnak, mivel a stratégiák és a tempó terén is hátrányba kerültek:
„Te jó ég! Mattia Binotto folyton azt mondja, hogy nem kell változtatniuk, minden rendben megy. De mikor jön el az a nap, amikor tényleg így lesz? Még a Forma-2-es vagy Forma-3-as csapatok is jobb stratégiákat találnak ki és jobb bokszkiállásokat hajtanak végre, mint a Ferrari!”
„Egy normális versenyen kiállsz a bokszba, és hiányzik egy gumi... valamikor tényleg el kell kezdeniük változtatni. A kocsijuk eközben egy kicsivel elmarad a legjobb tempótól a versenyeken, ezt láthattuk Spában és itt is, szóval kezdenek lemaradni.”
„A megfelelő irányba kell haladniuk az autójukkal, biztosra kell menniük ezt illetően” – szögezte le Rosberg a maranellói istálló kapcsán.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.