BRÉKING

Rosberg a saját versenyére volt hatással: a Mercedes egyetért a stewardok döntésével

Toto Wolff szerint Nico Rosberg a saját versenyét zavarta meg azzal, hogy elfékezte a sikánt és átvágta a kanyart. A Mercedes AMG sportfőnöke elnézést kért Lewis Hamiltontól, amiért cserbenhagyta a technika.

A Mercedes magabiztosan menetelt a hatodik kettős győzelemig 2014-ben, de közbeszólt a technika. Hamilton a fékek túlhevülése miatt állt ki, ami az MGU-K hibájára vezethető vissza. "Először is sajnáljuk, hogy cserbenhagytuk Lewist"- kezdte Wolff a tegnapi események után. "Tényleg kár érte, különösen akkor, ha annyira kiélezett a bajnoki harc, mint idén. Ennek ellenére jó a hozzáállása. Igazi harcos, és nem kétlem, erősebben fog visszatérni, mint valaha"- méltatta a britet.

"Még mindig nagyon hosszú az út, miután 12 verseny van előttünk - 13, ha a dupla pontokat nézzük a végén -, szóval közel sincs vége a harcnak. Ez a verseny is azt mutatja, mennyire gyorsan változhatnak a dolgok, tehát meglátásom szerint az utolsó nagydíjig nyitott lesz. Ami Nicót illeti, megérdemli a pontokat, amiket szerzett. Sikerült kezelnie egy olyan autót, ami komoly hátrányban volt azokhoz képest, melyek körbevették, és mega időket ment az első szektorban, ahol az erőhiány nincs akkora hatással. Remekül vezetett."

//

Post by www.f1-live.hu.

A rajtnál rögtön meleg volt a helyzet, mert Hamilton bepróbálta Rosberg ellen, de végül vissza kellett vennie, és elment mellette Vettel.

"Lewis jobban rajtolt el, mint Nico, és egymás mellett haladtak az első kanyarban. Nico későn fékezett, mélyen bement a kanyarba, ami azt jelentette, Lewisnak vissza kell vennie, ki kell mennie a fűre. Meglátásom szerint kemény, de fair versenyzés volt"- összegezte Wolff.

"Később Nico úgy érkezett meg az utolsó sikánba, hogy két autónyira volt Lewis előtt, majd úgy jött vissza a pályára a kerekek blokkolása és a pálya kiegyenesítése után, hogy öt autónyi hossz volt az előnye. A stewardok adhattak volna neki egy ötmásodperces büntetést vagy figyelmeztetést, és a második opció mellett döntöttek. Igazából a saját versenyére volt hatással, mivel durván kockásra fékezet a kerekét, amit Lewis jelentett a rádióban - ez teljesen normális -, de ravasz egy helyzet volt. Végül mind egyetértünk a döntéssel."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bianchi és Chilton egymást hibáztatják az ütközés miatt
Következő cikk Ricciardo egy nap világbajnok lehet: Minden megvan az ausztrálban ehhez

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország