Rosberg: A Mercedes még nem terítette ki a lapjait!

Rosberg: A Mercedes még nem terítette ki a lapjait!

Nico Rosberg megerősítette, hogy a Mercedes a hivatalos barcelonai teszt első két napján még nem mutatta ki a foga fehérjét, azaz a W07 igazi tempóját.

Rosberg csapattársa, Lewis Hamilton hétfőn vezette az ezüstnyilat, mielőtt kedden a német is a volán mögé pattant. Eddig azonban egyik mercedeses versenyző sem végzett az élen a tesztnapok végén.

Az első két napot a ferraris Sebastian Vettel nyerte, Rosberg ezzel azonban egyáltalán nem foglalkozik.

"Köridő szempontból természetesen nem reális a helyezésünk. Még nem terítettük ki a lapjainkat, még mindig altatunk - az pedig biztos, hogy az autó gyors."

"A riválisaink is gyorsnak tűnnek, szóval most még nem lehet tudni, mi mennyire vagyunk gyorsak - persze ennek ellenére magabiztosak vagyunk."

Az elmúlt két nap alatt a Mercedes messze elmaradt a legjobb időktől, de a német istálló az egyetlen alakulat, akik több mint 300 kört tettek meg.

Rosberg is elárulta, hogy eddig a megtett km-eket akarták növelni.

"A kedd egy igazi Forma-1-es maraton volt, sok-sok kör és km - ugyanis jelen pillanatban ezen dolgozunk."

"Fontos hogy az autót a határig nyomjuk, hogy előjöjjenek a kis problémák, ugyanis egy bizonyos ponton valami el fog törni."

"Eddig semmi sem tört el, szóval tovább kell mennünk, sok kört kell megtennünk, és látnunk kell, mik a gyenge pontjaink."

Rosberg végül pedig nagyon lelkesen beszélt a Mercedes új fejlesztéseiről, amit kedden építettek be az autóba.

"A padlólemez egy igazi innováció, elég futurisztikusnak tűnik, szóval izgatottak vagyunk."

"Fontos számunkra, hogy innovatívak legyünk, és mindig a többiek előtt végezzünk, mert utána már könnyű lemásolni minket."

"Tehát amikor ezeket a dolgokat látják az autóinkon, lelopják az ötletet, és gyorsabbak lesznek - mindig egy lépéssel előttük kell járnunk."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING